Széteshet az EP-kudarc után az MSZP?

Az MSZP a várható kudarc miatt bagatellizálja az EP-választások jelentőségét. Ha csak három vagy kevesebb képviselőt tudnak Brüsszelbe küldeni a szocialisták, az komoly földinduláshoz, akár a párt széteséséhez is vezethet. Giró-Száz András elemez.

Giró-Szász András politikai elemző szerint az MSZP az esetleges európai parlamenti választási kudarc miatt csökkenteni próbálja majd a szavazás jelentőségét. A Századvég Alapítvány igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ha a szocialistáknak csupán három vagy kevesebb képviselője jut be az Európai Parlamentbe, az még megrázóbb lesz a párt számára, mint az elmúlt néhány hónap történései.

A politikai elemző hozzátette: ha csupán három szocialista képviselő kerül be az Európai Parlamentbe, az azt jelenti, hogy az MSZP a voksoknak mindössze a 12 százalékát tudta megszerezni, ami az előző két évtized választási eredményeinek tükrében megdöbbentő lenne. "Ez olyan mértékben megrázná őket is, amihez képest az előző hónapok csak játszótéri pillanatok" - jegyezte meg.

Kérdés, hogy az EP-választás után milyen lelkiállapot uralkodik el az MSZP-n belül. Ha az esetleges vereség hatására pánik alakul ki, az a párt széteséséhez is vezethet - magyarázta a Századvég Alapítvány igazgatója.

Giró-Szász András emlékeztetett: ez a pécsi önkormányzatnál kicsiben lejátszódott, amikor a polgármester választás után három képviselő, felfüggesztve szocialista párti mandátumát, a közgyűlésben baloldali tömörülést hozott létre. Úgy definiálták magukat, hogy a baloldali, szociáldemokrata elképzeléseket támogatja, a város érdekében ugyanakkor pedig a polgármestert.

Az MSZP az elmúlt két évtizedben többször számíthatott választási vereségre, ám a tagjai tudták, hogy erős a pártot összetartó erő. Most azonban úgy tűnik, hogy a tagok, a helyi és országos prominensek is azt érzik: ez az erő "darabokra törhet".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.