Szeretet-kampány közben fenyegetőzik a Jobbik

Jobbik: a Fidesznek köszönhetően eddig több volt az elszámoltatási kormánybiztos, mint az elszámoltatott.

A Jobbik előbb-utóbb valóban elszámoltatja a "balliberális bűnszervezeteket" - közölte Szabó György, a Jobbik fővárosi képviselője. 

Az ellenzéki politikus arra reagált, hogy szerdán hivatali visszaélés miatt Molnár Gyula szocialista politikust, volt XI. kerületi polgármestert nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre, Lakos Imre volt XI. kerületi szabad demokrata alpolgármestert hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, nem jogerősen.

Szabó György MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, hogy a fővárosi Demszky-korszak egyik meghatározója alakja kerül börtönbe. Molnár Gyula jelenlegi MSZP-s fővárosi képviselő, valamint informatikai tanácsnok, volt XI. kerületi polgármester és országgyűlési képviselő azonban nem egyedül bűnös, bár ténylegesen mögötte zárulnak a rácsok - közölte. 

Mint írta, bizonyosak abban, hogy ehhez az ügyhöz még sok közreműködőre volt szükség, akik eddig nem kerültek reflektorfénybe. "Márpedig azt mindannyian tudjuk és tapasztaljuk Budapesten, hogy az elmúlt 20 év alatt a teljes örökséget elherdálták, a jelenüket felélték, a főváros jövőjét elzálogosították" - írja a politikus.

Kiemeli, hogy a Jobbik a teljes elszámoltatást képviseli és követeli a kezdetektől fogva, de véleménye szerint a Fidesznek köszönhetően eddig több volt az elszámoltatási kormánybiztos, mint az elszámoltatott.

"A bűnöző politikus mellett kiálló MSZP-nek és a Gyurcsány-pártnak pedig egy elfogadható út maradt: beköltöznek Molnár Gyula mellé a börtönbe, mert előbb-utóbb a Jobbik valóban elszámoltatja a balliberális bűnszervezeteket" - írja Szabó György.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.