Szerelőnek nézték Brüsszelben a gárdistának öltözött EP-képviselőt

Az atv.hu értesülése szerint szerelőnek nézték Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselőt Brüsszelben, az Európai Parlament épületében.

Szegedi az első ülésnapon a néhány nappal korábban betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelent meg új munkahelyén, mert, mint mondta, nehezen tudta megemészteni a bíróság ítéletét. A gárdista öltözet - fekete nadrág, fehér ing, fekete mellény, napellenzős sapka - egyes képviselőkben felháborodást váltott ki, mások viszont teljesen félreértették: az atv.hu fideszes forrásból úgy értesült, hogy Szegedit több ízben is „leszólították" az irodaházként is funkcionáló épületben, mert azt gondolták, valamiféle szerelő. Talán erre utalt Deutsch Tamás is, aki az alakuló ülést követően az ATV-ben azt mondta, Szegedi úgy nézett ki Brüsszelben, mint egy technikus.

A Gárda egyenruhával kapcsolatban Rátkai Erzsébet, a Madách Színház jelmeztervezője szintén az ATV-ben azt mondta, abban több a népi elem, mint a katonai, utóbbit talán csak a surranó és a sapka erősíti. Rátkai szerint a Gárda egyenruha inkább vicces, mint ijesztő, olyan, mint amikor valakik be akarnak öltözni, és a jelmezkölcsönzőben ebből a ruhából van a legtöbb. Ez a típus a leegyszerűsített parasztfigura jelmezeként használatos a színházi világban - tette hozzá a szakember.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.