Szerelemféltésből fenyegette meg késsel a fideszes képviselő a szocialistát

– Egy magánéleti vitáról van szó, de az, hogy Dombay Zsolt városi képviselő, közüggyé teszi elfogadhatatlan viselkedését, zsidózását, agresszióját – magyarázta hétfőn lapunknak Rédei Ottó, az MSZP szentendrei szervezetének elnökségi tagja, miért osztotta meg a nyilvánossággal kálváriáját.
„Megdöglesz zsidó, kommunista g...ci – üvöltötte a Fidesz egyik képviselője, amikor ma este Szentendrén, a nyílt utcán rám támadt Dombay Zsolt! Harmadmagával rontott rám, és kés is volt nála! A támadást elhárítottam. Most a rendőrségen ülök és várom, hogy feljelentést tehessek.” Vasárnap este posztolta ki ezt Rédei Ottó, az MSZP szentendrei szervezetének elnökségi tagja.

– Egy magánéleti vitáról van szó, de az, hogy Dombay Zsolt városi képviselő, közüggyé teszi elfogadhatatlan viselkedését, zsidózását, agresszióját – magyarázta hétfőn lapunknak Rédei Ottó, miért osztotta meg a nyilvánossággal kálváriáját. Mint mondta, egy ideje Dombay korábbi élettársával él együtt, s ezt a férfi nehezen viselte, „szerelemféltése" miatt sok vitájuk volt már. Vasárnap este is feszültté vált a helyzet, emiatt pedig szerinte Dombay dühében közölte: a két gyermeke maradjon is a volt élettársánál. Rédei azt mondta, ezek után elmentek Dombayhoz a gyerekek ruháiért.

– Az utcára, a garázs elé tette a holmikat, s amikor elkezdtünk bepakolni a kocsiba, megjelent és őrjöngött – idézte fel Rédei Ottó, aki szerint meg akarta ütni, le akarta köpni őt a fideszes képviselő, s egyre dühösebb lett, mert ez nem sikerült neki. Végül – amikor már az anyja és a testvére is megjelent – kést rántott. Rédei ekkor elővett a kocsijából egy riasztópisztolyt, amit állítása szerint pénteken talált. Kétszer a levegőbe lőtt. Dombayék ettől kicsit megriadtak, így volt idejük beugrani a kocsiba, és elhajtottak.

Felvetettük, hogy kissé hihetetlennek tűnik állítása a talált, pont kéznél lévő, éppen megtöltött riasztópisztolyról, amelynek még a használatával is tisztában volt. Úgy reagált erre: ilyen fegyvert tarthatna legálisan, tehát értelme sem lenne hazudni, ráadásul biztos, hogy nem teszi ki magát hosszú ideig a férfi őrjöngő dühének, ha van saját pisztolya. Rédei közölte: feljelentést tett, de egyelőre ő lett a gyanúsított, mert a rendőrség csak annyit tud biztosan, hogy a levegőbe lőtt. Szerencsére van egy független tanú, aki alátámasztja az állításaimat – közölte Rédei Ottó.

Kerestük Dombay Zsoltot is, de eddig nem értük el.

A történtek miatt a Szentendrei Rendőrkapitányság garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, Rédei Ottó 57 éves szentendrei lakos ellen. Mint azt közleményükben írták, a férfi egy korábbi konfliktus miatt szóváltásba keveredett a sértettel. A vita tettlegességig fajult, a két férfi az utcán dulakodni kezdett. Rédei Ottó az autójából elővett egy fegyvert, vagy annak utánzatát, mellyel többször a levegőbe lőtt. A férfi cselekménye másokban megbotránkozást és riadalmat keltett.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.