Szeptemberre kiderül, mi lesz a devizahitelesekkel

Az igazságügyi tárca a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen vizsgálja, hogy milyen jogalkotói feladatok adódnak a Kúria devizahitelesekről szóló jogegységi határozatából. Trócsányi László szeptemberre döntést ígért.
Nyitottabb, kapcsolatokra kész minisztériumot és átláthatóbb jogalkotást, ennek érdekében pedig egyeztetést, társadalmi vitát ígért egyebek mellett Trócsányi László igazságügy-miniszter azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a tárca új államtitkárait. Hangoztatta, hogy érzik a társadalmi felelősségüket, és a kodifikáció során, valamint a nemzetközi kapcsolatokban is az emberek boldogulásáért dolgoznak majd.

Trócsányi helyes döntésnek tartja, hogy az 1848 óta – néhány kísérlettől eltekintve – mindig létező Igazságügyi Minisztérium ismét visszanyerte az önállóságát. A rendszerváltozás óta tizedik miniszterként örül, hogy ismét egy jogásztárca vezetője lehet, ahol hamarosan kidolgozzák azt az igazságügyi politikát, amely sokrétű fogalom, s magában foglal morális elveket, eljárási elveket - ilyen a tisztességes eljáráshoz való jog –, az alkotmányos identitás védelmét, a nemzetközi igazságügyi kapcsolatokat. A dokumentumot később a kormány elé terjesztik.

A jogalkotásra vonatkozó kérdés kapcsán Trócsányi leszögezte: egyetlen képviselőtől sem vitathatják el a jogot, hogy törvényjavaslatot nyújtson be, de a tárca akkor dolgozik jól, ha az ilyen indítványok esetében is szerepet vállal, és véleményt mond azok alkotmányosságáról. Maga egyébként szerencsésebbnek tartja, ha a tervezeteket – különösen a nagy terjedelmű kódexeket – a kormány készíti elő.

A tárca parlamenti államtitkára Répássy Róbert lett, aki a miniszter országgyűlési helyettesítése mellett a kegyelmi ügyekért is felel. Molnár Zoltán közigazgatási államtitkár feladatai között szerepel a kodifikáció: ebben a ciklusban a polgári perrendtartásról és a büntetőeljárásról is új kódex születhet.

Berke Barna az európai és nemzetközi együttműködés felelőse, aki azt hangoztatta, hogy az uniós intézmények előtt is a magyar érdekeket kívánja érvényesíteni. Patyi Gergely az igazságügyi kapcsolatokért felel, és e területen többek között az igazságszolgáltatás iránti társadalmi bizalom erősítését tűzte ki célul.

Kérdésre válaszolva Trócsányi elmondta: örülnek, hogy a devizahitelesek ügyében megszületett a Kúria jogegységi határozata, de konkrétumokról még nem kívánt beszélni. Közölte, hogy a nemzetgazdasági tárcával közösen elemzik a határozatot, és áttekintik, abból milyen jogalkotói feladatok következnek. Az ezzel foglalkozó munkacsoport azt is vizsgálja – tette hozzá –, hogy a lakáshitelek mellett a szabad felhasználású devizakölcsönökre is kiterjedjenek-e az intézkedések. A miniszter szerint szeptemberre kialakítják az ezzel kapcsolatos álláspontot.

A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kapcsán – amit a strasbourgi emberi jogi bíróság embertelennek minősített – a miniszter hangsúlyozta: ez a büntetés és a kegyelmezés rendszere egymással összeegyeztethető. Megfelelő döntéshozatali mechanizmus kialakításával biztosítani lehet, hogy a szabadulás lehetőségétől senkit ne fosszanak meg, s a reményt a kegyelem is megadja – fogalmazott.

Répássy ezzel kapcsolatban elmondta, hogy várhatóan a parlament őszi ülésszakára be is terjeszti a kormány azt a tervezetet, amely megoldaná a tényleges életfogytiglan problémáját. A kegyelmezési eljárásról tehát külön jogszabály készül, mert a büntetőeljárási törvény ezzel a kérdéssel igen szűkszavúan foglalkozik.

Az államtitkár jelezte ugyanakkor, hogy az nem sérti az emberi jogokat, ha valakit életfogytiglanra ítélnek, és az sem, ha a ilyen büntetés valóban életfogytig tart. A strasbourgi emberi jogi bíróság sem ezt kifogásolta, csak azt, hogy nincs olyan mechanizmus, amely biztosítja a fogva tartás indokoltságának felülvizsgálatát. Répássy úgy gondolja, ez nem megoldhatatlan feladat.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.