Szeptember 7-én értékel Orbán Viktor

Szeptember 7-én értékeli kormánya első száz napját Orbán Viktor. A miniszterelnök a Professzorok Batthyány Körének meghívását elfogadva mond majd beszédet a szervezet rendezvényén a kormányalakítás óta eltelt időszakról.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Parlamentben újságírók előtt elmondta: Orbán Viktor beszélni fog azokról az intézkedésekről és törekvésekről, amelyeknek az a célja, hogy Magyarország gazdasági önrendelkezését helyreállítsák. Szól majd az első gazdasági akcióterv 29 pontjának sikeréről, valamint azokról az intézkedésekről, amelyek egyszerre voltak alkalmasak a pénzügyi stabilitás megteremtésére és a gazdasági növekedés lehetőségének biztosítására, és "nyilvánvalóan szóba fognak kerülni a közeljövő feladatai is, amelyek az első száz nap eredményeiből, hatásaiból adódnak" - sorolta Szijjártó Péter.

Szó lesz arról is - folytatta -, hogy a pénzügyi stabilitás megteremtésén és a gazdasági növekedés lehetőségének biztosításán túl a szociális biztonság is nagyobb hangsúllyal kerül fókuszba. "Természetesen a gazdasági növekedés lehetőségét biztosító Új Széchenyi Terv is" téma lesz - mondta a kormányfő szóvivője.

Arra a kérdésre, miért döntött úgy Orbán Viktor, hogy elfogadja a Professzorok Batthyány Körének felkérését, Szijjártó Péter úgy válaszolt: "a hátunk mögött lévő, a kormányalakítás óta eltelt több mint három hónapban a kormány annyit tett, mint korábban ennyi időszak alatt az összes kormány együtt, vagy talán még annál is többet". Az elmúlt száz nap szerinte olyan eseményekben bővelkedett, amelyekről a korábbi kabinetek első száz napjaival összefüggésben nem lehet beszélni.

Vagyis "az ország helyzete, a világgazdasági helyezet különlegessége, az elmúlt száz nap intenzitásának különlegessége", valamint az a "történelmi felhatalmazás", amelyet a kormány kapott, mind-mind azt indokolja, hogy ha eltelik száz nap a kormány munkájából, akkor azt érdemes értékelni, és érdemes abból következtetéseket levonni a jövőre vonatkozóan - magyarázta Szijjártó Péter. Arra a kérdésre, hogy a "rohammunka" folytatódik-e az Országgyűlés őszi ülésszakával is, a szóvivő azt felelte, a parlament egy aktív időszakot zárt, és ha a kormányon múlik, ez a munka továbbra is aktív marad.

A Professzorok Batthyány Köre pénteken közölte, hogy a kormány első száz napjának értékelésére kérte Orbán Viktort. Náray-Szabó Gábor, a szervezet felügyelőbizottságának elnöke az MTI-nek elmondta: mivel a közeljövőben telik le az új kabinet első száz napja - ami egy kormányzat kezdeti tevékenységének fontos értékmérője -, a Professzorok Batthyány Körének elnöksége arra gondolt, megkérdezi a miniszterelnököt, hogy merre, mennyire jutott ezen időszak alatt, mit lát optimistán, hol lát esetleg problémákat, hibákat.
A második Orbán-kormány május 29-én alakult meg.


A Professzorok Batthyány Köre 1995. június 3-án jött létre. A szervezet honlapján az olvasható: "a kör célja az, hogy a polgári értékrendet magukénak valló, ezen értékrend érvényesítéséért tenni akaró egyetemi tanárok közös munkájának keretet biztosítson, hogy a jelen kihívásaira hosszabb távon is érvényes megoldásokat keresve hozzájáruljon a nemzet szellemi energiáinak mozgósításához, és ezzel előmozdítsa erkölcsi és gazdasági felemelkedését".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.