Személyi igazolványt sem kérnek majd az adóhivatalban

Jövőre az ügyfelek akár egy mobiltelefonnal, igazolvány nélkül is el tudják majd intézni hivatalos ügyeiket például az adóhivatalban vagy a társadalombiztosítás területén - ígéri a közigazgatási tárca, amely szerint az eddigi szolgáltatások köre az elektronikus ügyfél-azonosítással és az elektronikus aláírással benyújtható dokumentumok használatával bővülhet.

A jövő év elejétől elektronikus ügyfélazonosítással, továbbá elektronikus aláírással benyújtható dokumentumok használatával bővülhet az elektronikus közigazgatási szolgáltatások köre - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel.

A tárca közleményében az újdonságok közül kiemelte, hogy az ügyfelek 2013-tól akár egy mobiltelefonnal, igazolvány nélkül is el tudják majd intézni hivatali ügyeiket az adóhivatalban vagy a társadalombiztosítás területén. Mint írták, az "adatbiztonság szempontjait messzemenőkig szem előtt tartó megoldás" garantálja, hogy jogosulatlan hatóságok ne ismerhessék meg az ügyfelek adatait.

A KIM hangsúlyozta: az ügyfelek tájékoztatásának új módja lesz az úgynevezett időszakos értesítés, amelynek során a bankok vagy közműszolgáltatók gyakorlatához hasonlóan rendszeresen tájékoztatást küldenek a közigazgatási ügyekről.

Újdonság lesz az is, hogy az elektronikus aláírással rendelkező ügyfelek akár elektronikus levélben is elküldhetik beadványaikat. A minisztérium szerint ez az új szabályozás lehetővé teszi az elektronikus és a papír alapú iratok közti egyszerű és hiteles váltást.

A tárca megjegyezte továbbá, hogy a rövidesen a közigazgatásban is általánossá válhat az "elektronikus információáramlás", amelytől jelentős költségmegtakarítást várnak. Hozzátették, hogy bevezetik még a "szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás" fogalmát is, amely a "jól használható szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt" az informatikai rendszerek esetében.

A KIM tájékoztatása szerint az új szolgáltatások kifejlesztését elsősorban az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében, uniós forrásokkal biztosítják, amelyből terveik szerint az elektronikus szolgáltatások igénybevételét támogató állami tisztviselők képzésére, illetve a lakosság tájékoztatására is fordítanak.

Kiemelték továbbá, hogy a közigazgatás fejlesztését célzó Magyary Program keretében a  minisztérium folyamatosan felülvizsgálja az elektronikus kormányzati szolgáltatások korábbinál hatékonyabb és a felhasználók számára könnyen áttekinthető rendszerének feltételeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.