Tilosban járhat a polgárőr

A pénzszállítók és a polgárőrök is járhatnak tilosban.

Az inflációval megegyező mértékben drágulhat Budapesten a teherforgalmi behajtási díj, illetve utólag is elfogadhatják a mozgássérült igazolványok bemutatását a parkolócégek akkor, ha az azt használót azért büntették meg, mert hátlappal tette a szélvédő mögé az igazolványt.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülése elé beterjesztett, a főváros honlapján lévő javaslat szerint a teherjárművek éves behajtási díja tavaly február óta nem változott, a forgalomcsillapítás hatásának szinten tartása érdekében viszont szükséges az inflációval megegyező mértékű tarifaemelés, így a behajtási díjak 2014. január 1-jén 2,4 százalékkal emelkedhetnek.

A Budapesti Közlekedési Központ javaslata alapján készült előterjesztés arra is javaslatot tesz, hogy a KRESZ módosulása miatt a behajtási rendeletben is tegyék lehetővé a pénzszállító autóknak és a polgárőri járőrautóknak a behajtását azokra a területekre, ahova egyébként tilos.

A közgyűlés elé kerülhet a parkolási rendelet módosítása is. Ebben azt javasolják az előterjesztők, hogy utólagosan is be lehessen mutatni a mozgássérült igazolványokat, ha az azt használót a parkolóőrök azért büntették meg, mert az igazolványt hátlappal helyezte ki. Jelezték, hogy a fővárosi parkolási társaságok közül némelyik elfogadja vagy feltételhez köti az utólagos bemutatást ebben az esetben, és vannak olyan társaságok is, amelyek nem fogadják ezt el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.