Szél, Karácsony és Vona is népszerű

Bár a pártok versenyében a Fidesznek egyelőre nincs erős kihívója, a politikusok között egyre több ellenzékinek a támogatottsága növekedett.

A népszerűségi lista első tíz helyéből jelenleg hármat ellenzéki politikus foglal el: Szél Bernadett, Karácsony Gergely és Vona Gábor. Orbán Viktor az utóbbi hónapokban ismét rendre a második legkedveltebb szereplő Áder János államfő után, de a népszerűsége a választások óta már egyszer sem érte el az 50 százalékot, jelenleg 44 ponton áll - áll a Medián HVG számára készített friss felmérésében.

A legszembetűnőbb a Jobbik megingása: Vona Gábor pártja 2014 tavasza óta rendre 13–16 százalék közötti szavazótábort tudhatott maga mögött, februárban még (saját rekordját beállítva) 16 százalékon állt, most azonban 11 százalékra esett vissza. Eközben a népszavazási ügyben aktivizálódó MSZP az utóbbi hetekben nem tudta növelni támogatottságát.

Jelenleg csak az emberek 37 százaléka érzi úgy, hogy az országban jó irányba mennek a dolgok, miközben másfélszer ennyien gondolják ennek az ellenkezőjét (57 százalék).

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.