Szél Ágoston maradt a rektor, Merkely Béla visszalépett

Ismét Szél Ágostont jelölte rektornak csütörtökön az egyetemi szenátus, miután a törvényességi felügyeletet gyakorló szakminisztérium a procedúra megismétlésére kötelezte a grémiumot.

Az ülés elején Merkely Béla professzor, aki korábban szintén pályázott a posztra, visszalépett.  A fórum szünetében tartott gyors sajtótájékoztatón azt mondta az újságíróknak, a Semmelweis Egyetem érdekeit szem előtt tartva döntött így, és kérte a korábban rá szavazókat, hogy az újabb választáson támogassák Szélt. Hozzátette: pályázatának leghangsúlyosabb részét ugyanis van lehetősége megvalósítani. A rektor Merkelyt felkérte a klinikai központ elnöki posztjára, amit ő köszönettel elfogadott.

Mint arról beszámoltunk: az április 8-i ülésen két jelöltről szavaztak a szenátus tagjai, Szél Ágoston jelenlegi rektorról és Merkely Béláról, az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatójáról. A szavazás szoros eredményt hozott, 19 szavazattal 17 ellenében Szél győzött. A minisztérium nemrég – arra hivatkozva, hogy „a szenátus szervezése során eljárásjogi hiba történt” –  érvénytelenítette a választást. Noha a rektorválasztó ülésen részt vett a törvényességi felügyeletet gyakorló tárca képviselője is, ő akkor nem tett ellenvetést sem a procedúra lebonyolítása ellen, és azt sem kifogásolta, hogy a szenátus összetételén vagy a létszámán változtatni kellene. Az érdekképviseleti szervezetek képviselőinek aránya a törvény szerint maximum 5-5 százalék lehet a szenátusban, azonban a Testnevelési Egyetem kiválás után nem igazítottak az arányokon.

Lapunk kérdésére, hogy a „hibás” összetételű szenátus egyéb döntéseit is érvénytelenné váltak-e, Szél Ágoston rektor azt válaszolta: a fenntartó még vizsgálja ezt a kérdést.  

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.