Szekszárd: fogyatékkal élőket foglalkoztató éttermet adtak át

Átadták a Kék Madár Alapítvány fogyatékkal élőket foglalkoztató, kibővült éttermét csütörtökön Szekszárdon, amelyet mintegy 40 millió forintos beruházással, európai uniós támogatással alakítottak ki az alapítvány székhelyén.
Az ünnepélyes átadáson Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár úttörő kezdeményezésnek nevezte a vállalkozást és hangoztatta: a kormány fontosnak tartja a szociális gazdaságot.

Hozzátette: abban bízik, hogy ezen a területen a következő években, évtizedekben több tízezer embernek adhatnak munkalehetőséget.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára a elmondta: a megváltozott munkaképességűek számára járó rehabilitációs kártya igénybe vételével 2014 márciusban mintegy 24 ezer ember dolgozott hatezer munkáltatónál. A kormány az elmúlt négy évben a Széchenyi terv keretében több mint húszmilliárd forintot fordított megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására – jegyezte meg.

Az Ízlelő családbarát éttermet az alapítvány a főleg képzéseket finanszírozó 149 millió forintos európai uniós projekt keretében újította fel, illetve bővítette, így a korábbi 24 férőhelyes, Bartina utcai étterem ma 47 vendéget fogadhat. Kialakítottak egy harmincfős különtermet is.

Mészáros Andrea, az 1997-ben létrehozott alapítvány ügyvezetője felidézte: a szervezet 2007-ben indította útjára a vállalkozást, és már a második évben önfenntartóvá vált. Az étterem létrehozásának egyik okaként azt említette, hogy ezzel is szerették volna meggyőzni a cégvezetőket arról, hogy egy vállalkozás fogyatékkal élőket foglalkoztatva is lehet sikeres.

A fennállása óta számos díjjal elismert étteremben 14 mozgás- és érzékszervi fogyatékkal élő ember dolgozik, tavaly naponta több mint 300 adag ételt forgalmaztak. Az étterem 2013-ban 5,5 millió forint nyereséggel működött – mondta az ügyvezető. Az étterem arculata is megújult és egységessé vált, ami azt a célt szolgálja, hogy a vállalkozást úgynevezett szociális franchise-rendszerben elterjesszék Magyarországon – ismertette az alapítvány vezetője.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.