Székházfoglalókat állítottak elő

A hvg.hu szerint idézés nélkül előállították a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját, akik részt vettek a Lendvay utcai Fidesz-székház udvarának "elfoglalásában". A két hallgatót nyilvántartásba vették, majd elengedték.

A hvg.hu cikke szerint a rendőrség reggel hét órakor állította elő a HaHa két aktivistáját és kihallgatásra vitték őket. Egyikőjük, Birtalan Gergő a hvg.hu-nak elmondta, csoportosan elkövetett garázdaság miatt akarták kihallgatni gyanúsítottként. Közölte: nem tett vallomást, így a nyilvántartásba vételt követően távozhatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gyorskocsi utcai épületéből.

Március 7-én néhány tucat tüntető hatolt be a Fidesz-székház udvarára, tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen. A Fidesz Bajnai Gordon volt kormányfőt vádolta a történtek miatt, de ezt az Együtt 2014 mozgalom visszautasította.

A Magyar Nemzet keddi számában számolt be arról, hogy "a Fidesz budapesti székházának megtámadása miatt" csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt nyomoznak. A napilapnak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta: a Lendvay utcai épületnél történtek miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság március 22-én rendelt el nyomozást.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtökön arra szólította fel Bajnai Gordont, az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetőjét, hogy hívja vissza azokat "a felheccelt fiatalokat", akik újra a kormánypárt budapesti, Lendvay utcai székházánál készülnek tüntetni.
Azt mondta: "a Bajnai-gárda tagjai" e hét szombatjára ismét a Fidesz Lendvay utcai székházát választották célpontjuknak, ugyanazok, akik március 7-én "erőszakosan és törvénytelenül betörtek" az épületbe, "törtek-zúztak, és megfélemlítették az ott dolgozókat".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.