Szekeres nem mond le

Nem mond le Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki mindazonáltal vállalja a politikai felelősséget azért, hogy "néhány személy a szervezeten belül" törvénytelenségeket követett el.

Nem mond le Szekeres Imre honvédelmi miniszter - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint Szekeres Imre vállalja a politikai felelősséget azért, hogy "minden erőfeszítés ellenére akadt néhány személy a szervezeten belül, akik saját érdekeiket szem előtt tartva, esküjüket semmibe véve, törvénybe ütköző cselekményeket követtek el".

Mint írták, a felelősség vállalása ebben az esetben azt jelenti, hogy Szekeres Imre nem hagyja lemondással magára a szervezetet, hanem megtesz mindent azért, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő. A miniszter - a tárca tájékoztatása szerint - ezért utasította arra a Katonai Biztonsági Hivatalt (KBH), hogy munkájukat még az eddigieknél is alaposabban és körültekintőbben végezzék, és amennyiben szabálytalanságot vagy visszaélést tárnak fel, azonnal járjanak el, és haladéktalanul jelentsék azt a Katonai Ügyészségnek.

Kitértek arra, hogy a HM-nél történt vesztegetési ügyet a KBH - tehát a saját belső elhárítás - tárta fel több hónapos felderítő munkával, a gyanúsítottakat pedig a miniszter azonnal felfüggesztette hivatalukból és a vezérkari főnök kezdeményezésére hivatásos katonai jogviszonyuk megszüntetése érdekében megindult ellenük a méltatlansági eljárás. Szekeres Imre egyúttal kezdeményezi, hogy tartson rendkívüli ülést az Országgyűlés honvédelmi bizottsága, hallgassa meg őt és Kovács Tamás legfőbb ügyész beszámolóját a folyamatban lévő ügyekről.

"Ezekben az ügyekben higgadt, nyugodt politizálásra van szükség, mert ez méltó a Magyar Honvédség eddigi kiváló teljesítményéhez, nem pedig a politikai színjáték" - tette hozzá a minisztérium. A Magyar Nemzet pénteken saját információjára hivatkozva azt írta, hogy lemondhat a honvédelmi miniszter a hetekben napvilágot látott ügyek miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.