Szekeres Imre: újabb sarcot akar kivetni a Fidesz

Orbán kormánya Európa egyik legdrágább útdíját vezette be idén nyáron, de Jász-Nagykun-Szolnok megye fideszes útügyi biztosa ezzel sem éri be: még azt is megadóztatná, ha valaki kiáll egy kertből járművel. Az MSZP tiltakozik.

Az Orbán-kormány Európa egyik legdrágább útdíját vezette be idén júliusban. A fuvarozók a megemelkedő költségeik nagy részét kénytelenek már most áthárítani a megrendelőkre, azaz a beszedendő 150 milliárd forint jelentős részét a vásárlók, fogyasztók fogják megfizetni - közölte az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében Szekeres Imre Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselő, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője.

Mint írja, Boldog István fideszes országgyűlési képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok megye "útügyi biztosa" újabb terheket rakna a fuvarozókra és a magyar családokra. Javaslata szerint az ország teljes közúthálózatán útdíjat kellene fizetniük a fuvarozóknak. Szekeres Imre így fogalmaz: ez azt jelenti, hogy már akkor is fizetni kellene, ha valaki a kertjéből kiáll a járművével, vagy az egyik garázsából átmegy a másikba!

Közleménye szerint ha minden útszakaszon fizetni kell majd az úthasználatért, az akár 50-55 százalékkal is emelheti a legtöbb termék árát. Boldog István és a Fidesz tehát azt akarja, hogy még drágábban vásároljanak az egyébként is elszegényedő családok. A magyar kis-és középvállalkozások pedig már képtelenek kigazdálkodni az újabb és újabb sarcokat, hiszen sokukat csak 60-90 nap után fizetik ki, miközben az útdíjat azonnal, előre be kellene fizetniük - immár mindenhol. A kormány megszorításai miatt azonban tartalékaik már nincsenek.

Szekeres Imre úgy véli: az útdíjról szóló törvény egyébként már most is lehetővé teszi, hogy a beszedett díjakat a mellékutak állapotának javítására is felhasználják. Az útügyi biztos tehát nem találta fel a spanyolviaszt, mindössze újabb és jelentősebb sarcot akar kivetni a hazai vállalkozásokra, végső soron a magyar családokra.

Ehelyett inkább arra tegyen javaslatot főnökének, hogy a stadionok építése, a Kossuth tér "átalakítása" és más luxusberuházások helyett az utak felújítására fordítsa az adófizetők pénzét a kormány. Gyorsítsák fel továbbá az útfelújításra szánt európai uniós pénzek felhasználását is, mert ezek a programok a 2010-es kormányváltás után jelentős késedelmet szenvedtek - zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.