Szegényes marad a BKV járatsűrítése

Bár egyetértett a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön a Margit híd felújítása miatt elfogadott BKV-járatsűrítésekkel, csakhogy az ehhez igényelt 500 millió forintot a képviselők nem biztosították. Így a főváros szándéka és reménye ellenére - nehéz lesz rábírni az autósokat, hogy villamosra vagy buszra "nyergeljenek" át, legalább a rekonstrukció idejére. Lesz viszont a rendezvényekhez használható kedvezményes árú kombijegy.

Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes módosító indítványára elutasították a városüzemeltetési bizottság azon javaslatát, hogy a fővárosi büdzsé általános tartalékából teremtsék elő a pénzt azokra a BKV-járatsűrítésekre, amelykre a Margit híd lezárása miatt lenne szükség. Lakos Imre (SZDSZ), a szakbizottság elnöke közölte, csak közvetítettek ebben az ügyben, Hagyó Miklós (MSZP) városüzemeltetési főpolgármester-helyettes kabinetje helyett terjesztették elő a javaslatot, amelyről korábban még városvezetői egyeztetés sem volt.

A pluszpénzt végül is a BKV-nak kell előteremtenie, a főpolgármester ugyanakkor megvizsgálja a forrás fővárosi biztosításának a lehetőségét. Jóllehet a Margit híd lezárása miatt a városvezetés korábban többször is a tömegközelekdés használatára buzdította az autósokat, ezzel a döntéssel azonban erre a lépsére aligha adnak okot. Ha ugyanis nem lesz járatsűrítés, a zsúfoltság előre borítékolható.

A szakbizottság csaknem egyhangúlag hozzájárult viszont ahhoz, hogy a különböző kulturális és sportrendezvények látogatóinak előnyös "kombijegyet" vezessen be a BKV. Az egy alkalomra szóló jegyekkel a rendezvények előtt és után 2-2 órán át lehet utazni 600 forintért.

Egyhangúlag támogatta a közgyűlés, hogy a próbaüzemmel együtt 10 évre közbeszerzést írjanak ki a csepeli központi szennyvíztisztítóban keletkező iszap ártalmatlanítására, és erre mintegy 15 milliárd forintot biztosítottak. Bagdy Gábor KDNP-frakcióvezető azon felvetésére, hogy mennyire drágul emiatt a csatornadíj, sem a pénzügyi, sem a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes nem reagált. A szennyvíztisztító építésével, próbaüzemével foglalkozó Enviroduna Kft. igazgatója pedig későbbre ígért írásos választ.

A korábbi pályázat sikertelenné nyilvánítása után a közgyűlés MSZP-SZDSZ-többsége csaknem négymilliárd forintos minimáláron újabb pályázatot írt ki a III. kerületi Bécsi út 343. szám alatti, mintegy 17 hektárnyi terület eladására.

A főpolgármester álláspontját elutasítva a közgyűlés helybenhagyta a szakbizottság azon döntését, amellyel néhány helyen, köztük a Deák téren egynégyzetméteres információs pultot állíthatnak fel. A főpolgármester indítványát csak az SZDSZ-frakció támogatta.

Bánsághi Tamás (MSZP) módosító indítványát elfogadva az MSZP-SZDSZ-többség csak az év végéig engedélyezte a nagy értékű beruházások vizsgálatára nyáron létrehozott eseti testület működését. Bagdy Gábor szerint az, hogy az általuk kért jövő nyári határidőt így korlátozza a koalíció, azt jelzi, hogy nem szeretnék az adott ügyekben a tisztánlátást.

Hock Zoltán MDF-frakcióvezető a feladat nagyságára utalva rámutatott, hogy a gyorsaságnál fontosabb, elemi érdek lenne az alapos, korrekt vizsgálat. A grémium a Margit híd felújításával, a 4-es metróval, a csepeli szennyvíztisztító építésével és a Kossuth téri mélygarázs megvalósításával kapcsolatban akarja vizsgálni a közpénzek felhasználását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.