Szegény a vádlott, helybe megy a bíró

Nem volt pénzük az útiköltségre a beledi vádlottaknak, így a Győri Ítélőtábla büntetőtanácsa utazik el a falujukba, ott tartják a tárgyalást. Még a Nyugat-Dunántúlon is egyre gyakrabban fordul elő, hogy a tanúk vagy vádlottak pénz hiányában nem mennek el a más városokban kitűzött perekre, s e miatt húzódhatnak az ügyek. 
Egy vécécsészében elhunyt újszülött halála ügyében tárgyal a Győri Ítélőtábla. Az eset Beleden történt, ahol a Kisalföld értesülése szerint a család meszelt szobával várta a jövevényt, aki azonban korábban érkezett. Édesanyja rosszul lett, a vécére ment, az újszülött pedig belesett a kagylóba.

A család jajveszékelt, a helyett, hogy kiemelte volna a gyereket - olvasható a Kisalföldben. Az apa az utcán tipródott, mert félt a vértől, s ő hívta a mentőket. Az anyós menye hátát simogatta.

Az újszülöttet nem tudták megmenteni. Az anyja és az apja első fokon öt, a nagymama hat év szabadságvesztést kapott.(Az újszülött anyja azt vallotta, nem is  vette észre, hogy megszületett a gyereke.)

Az ítélőtábla azonban hiányosnak találta az indoklást, s megalapozatlannak a határozatot, ezért azt hatályon kívül helyezte.

A szegénysorban élő vádlottaknak nem volt pénzük beutazni a megyeszékhelyre, ezért Köszler Ferenc tanácsvezető bíró szeptemberben a beledi önkormányzat épületében tárgyalja az ügyet. 

A bíróságtól szerzett értesüléseink szerint a bíró először a  vádlottak elővezetése mellett döntött, ám a rendőrség csak késői időpontban tudta volna az előállítást végrehajtani. Mivel mindegyik vádlott és tanú beledi, így a településen megtartott tárgyalás garantálhatja, hogy nem kell újra elnapolni az ügyet.

A tanúknak egyébként a bíróság előzetesen is fizethet útiköltséget, noha az sem egészen perrendszerű, mondták el tudósítónknak a jogi szakemberek. A vádlottak esetében azonban erre nincs példa, furcsa is volna, ha csak így lehetne érvényt szerezni a tárgyaláson történő kötelező megjelenésüknek.

Ugyanakkor, ha a vádlottak előre jelzik - ebben az esetben nem tették meg -, hogy bizonyíthatóan pénz  hiányában 
nem tudtak odautazni, akkor ezt az előterjesztést el kell fogadnia a bíróságnak. Jelen esetben a szegénység egyértelmű, a vádlottak családjukkal egy udvari lakókocsiban élnek.

A tárgyalásról történő távolmaradás esetén az előzetes letartóztatásra is sor kerülhet. a tanácsvezető bíró azonban azt is bizonyára figyelembe vette, hogy ez  már a hatályon kívül helyezés miatti eljárás, s az igen  súlyos bűncselekmény vádlottjai eddig még egyetlen napot sem  töltöttek őrizetben.

 A bűncselekmény, amiért egyszer már elítélték őket, a vád szerint  14 évet be nem töltött személy elleni emberölés büntette, amiért  10-től 15 évig terjedő szabadságvesztés, de akár életfogytig tartó börtön is járhat.

Az ítélőtábla valószínűleg azt is mérlegelte, hogy elsődleges cél az ítélet lehető legrövidebb időn belüli megszületése. Ez pedig a helybe vitt tárgyalással garantálható a legnagyobb biztonsággal.  Egy vécécsészében elhunyt újszülött halála ügyében tárgyal a Győri Ítélőtábla. Az eset Beleden történt, ahol a Kisalföld értesülése szerint a család meszelt szobával várta a jövevényt, aki azonban korábban érkezett. Édesanyja rosszul lett, a vécére ment, az újszülött pedig belesett a kagylóba.

A család jajveszékelt, a helyett, hogy kiemelte volna a gyereket - olvasható a Kisalföldben. Az apa az utcán tipródott, mert félt a vértől, s ő hívta a mentőket. Az anyós menye hátát simogatta.

Az újszülöttet nem tudták megmenteni. Az anyja és az apja első fokon öt, a nagymama hat év szabadságvesztést kapott.(Az újszülött anyja azt vallotta, nem is  vette észre, hogy megszületett a gyereke.)

Az ítélőtábla azonban hiányosnak találta az indoklást, s megalapozatlannak a határozatot, ezért azt hatályon kívül helyezte.

A szegénysorban élő vádlottaknak nem volt pénzük beutazni a megyeszékhelyre, ezért Köszler Ferenc tanácsvezető bíró szeptemberben a beledi önkormányzat épületében tárgyalja az ügyet. 

A bíróságtól szerzett értesüléseink szerint a bíró először a  vádlottak elővezetése mellett döntött, ám a rendőrség csak késői időpontban tudta volna az előállítást végrehajtani. Mivel mindegyik vádlott és tanú beledi, így a településen megtartott tárgyalás garantálhatja, hogy nem kell újra elnapolni az ügyet.

A tanúknak egyébként a bíróság előzetesen is fizethet útiköltséget, noha az sem egészen perrendszerű, mondták el tudósítónknak a jogi szakemberek. A vádlottak esetében azonban erre nincs példa, furcsa is volna, ha csak így lehetne érvényt szerezni a tárgyaláson történő kötelező megjelenésüknek.

Ugyanakkor, ha a vádlottak előre jelzik - ebben az esetben nem tették meg -, hogy bizonyíthatóan pénz  hiányában 
nem tudtak odautazni, akkor ezt az előterjesztést el kell fogadnia a bíróságnak. Jelen esetben a szegénység egyértelmű, a vádlottak családjukkal egy udvari lakókocsiban élnek.

A tárgyalásról történő távolmaradás esetén az előzetes letartóztatásra is sor kerülhet. a tanácsvezető bíró azonban azt is bizonyára figyelembe vette, hogy ez  már a hatályon kívül helyezés miatti eljárás, s az igen  súlyos bűncselekmény vádlottjai eddig még egyetlen napot sem  töltöttek őrizetben.

A bűncselekmény, amiért egyszer már elítélték őket, a vád szerint  14 évet be nem töltött személy elleni emberölés büntette, amiért  10-től 15 évig terjedő szabadságvesztés, de akár életfogytig tartó börtön is járhat.

Az ítélőtábla valószínűleg azt is mérlegelte, hogy elsődleges cél az ítélet lehető legrövidebb időn belüli megszületése. Ez pedig a helybe vitt tárgyalással garantálható a legnagyobb biztonsággal. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.