Szegedi Csanádot kiutasították Kanadából

Szegedi Csanádot nem engedték előadást tartani megtalált zsidó identitásáról Kanadában. Egy montreali zsidó közösség intézte el, hogy a volt jobbikos politikust már az országba se engedjék be – adta hírül a Cink.hu.

Szegedi Csanád Montrealban

Szegedi a müncheni tranzitból a Hvg.hu-nak elmondta: a bevándorlási hivatal irodájában kiderült, hogy valakik bejelentést tettek a múltjáról. Az emigrációs iroda úgy tudta, hogy Szegedi a Jobbik és a Magyar Gárda tagja, és felhívták a figyelmét, hogy mint egy antidemokratikus szervezet tagja, nem léphet be Kanadába. Amikor tudatta velük, hogy másfél éve kilépett a Jobbikból, és a Magyar Gárdának sosem volt tagja (csak a Magyar Gárda Egyesületnek), a hatóság ellenőrizte az állításait. Miután igaznak bizonyultak, javasolták neki, hogy fellebbezzen, de ez 3 hétig is eltarthat. Mivel ennyi időt Szegedi nem tud Kanadában tölteni, állítása szerint maga választotta, hogy inkább Kanada magyarországi nagykövetségén támadja meg a határozatot. Ekkor a hatóságok még 24 órát engedélyeztek neki az országban. A Face­bookon közzétett képe ebben a 24 órában készült.

Szegedi hétfőn tartott volna előadást a montreali Westmountban található Chabad gyülekezet termében. Szegedi végül videoüzenetben szólt a közösség rá kíváncsi tagjaihoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.