A szegedi konzisztórium egyik tagja szerint az egyetem üzleti vállalkozás

Nem tud másként tekinteni az egyetemre, mint üzleti vállalkozásra - mondta a bemutatkozó sajtótájékoztatón a Szegedi Tudományegyetem konzisztóriumának egyik tagja.

Nem az egyetemi autonómia koporsójába vert utolsó szög a konzisztóriumok létrehozása, hanem az autonómia kiváló eszköze lehet, mondta Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora azon a sajtótájékoztatón, amelyen a konzisztóriumnak a kormány által kinevezett tagjait mutatták be.

Az SZTE vezetői büszkék arra, hogy Balog Zoltán miniszter minden kinevezettjét az egyetem jelölte. Csupa igazgató figyeli ezentúl az egyetem pénzügyeit és képzési terveit: Nagy Endre József, a Pick Zrt. és Sinkó Ottó a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója, valamint Lantos Csaba, a Róbert Károly Magánkórház Zrt. igazgatóságának elnöke. A három gazdasági vezető nem kap fizetést az egyetemi munkájáért.

Sinkó Ottó azt fejtegette: az egyetemek és a gazdasági társaságok kapcsolatából olyan dolgok jöhetnek létre, amelyeknek nem az a legfontosabb eleme, hogy bevételt hoznak, hanem hogy új irányok felé tudják vinni a gondolkodást.

A szegedma.hu így tudósít: Lantos Csaba szerint az a legnagyobb kihívás a felsőoktatás számára, hogy meg kell mérettetnie magát, és meg kell tudnia állni a helyét hazánkban és külföldön egyaránt. Nagy Endre József pedig azt emelte ki, hogy nem tud másként tekinteni az egyetemre, mint üzleti vállalkozásra.

A konzisztórium előzetes egyetértése szükséges az intézmény stratégiai jellegű dokumentumainak – intézményfejlesztési terv, éves költségvetés, éves beszámoló, vagyongazdálkodási terv – elfogadásához, valamint gazdálkodó szervezet alapításához, gazdálkodó szervezetben részesedés szerzéséhez.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.