Szegeden Csurka védte meg Orbánt

A kormány melletti szimpátiafelvonulást tartottak szombat délután Szegeden; a demonstráción - amelyre a szomszédos településekről és a Délvidékről is érkeztek résztvevők - Csurka István mondott beszédet.

Az ország függetlensége, az alaptörvény védelme és a kormány intézkedéseinek támogatása érdekében a Magyar Megmaradás Közössége, a Polgári Körök és a Szegedi Gondolkodó Magyarok Közössége által szervezett tüntetés kezdetén az összegyűlt emberek nemzetiszínű és árpádsávos zászlókat lengetve, transzparenseikkel vonultak a Dugonics térről a Klauzál térre. A táblákon a környező települések neve mellett többek között a "Demokrácia = A többség akarata", "Magyarország a magyaroké", "Szabadság vagy hitel!", "Az ijesztgetés bolsevik stratégia" jelszavak voltak olvashatók.

A Kossuth-szobornál mintegy ötszáz fős hallgatóság előtt a szervezők nevében beszédet mondott Kovács László, a hódmezővásárhelyi, valamint Dobák Lászlóné, a Csongrád megyei közgyűlés fideszes tagja és Csurka István, a MIÉP elnöke.

Csurka István - aki, mint mondta, kórházi kezelését megszakítva érkezett Szegedre - kijelentette, a demonstráció célja, hogy megerősítsék a magyar kormányt és miniszterelnökét, Orbán Viktort.

Hangsúlyozta, "Magyarországot soha nem látott agresszió fenyegeti, Magyarországot nem magyar országgá akarják változtatni". Csurka István szerint a tömeg, a magyar keresztény akarat erejével kell elérni, hogy "erőszakkal, példátlan galád nemzetközi összefogással" ne lehessen letéríteni az országot a törvényes kétharmados hatalom útjáról, "visszalökve egy olyan állapotba, ahol minden az idegeneké".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.