Szegeden szeptemberben vége lesz az örökkévalóságnak

Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője elvette Ságvári Endre nevét a Szegedi Tudományegyetem gyakorló általános iskolájától és gimnáziumától.
Május 1-jén kiszivárgott hírek szerint SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium néven működik szeptembertől az iskola. A tárcavezető döntött arról is, hogy összevonják a „kis és a nagy Ságvárit", vagyis egy szervezetbe kerül az egyetem gyakorló általános iskolája és gimnáziuma, amelyek eddig Ságvári Endre nevével, de külön intézményként működtek.

A volt és jelenlegi ságvárisok közössége a rendszerváltozás kezdete óta ellenállt az iskola nevének megváltoztatására irányuló, megújuló törekvéseknek. Most is csak úgy tudta a kormányzat levetetni az antifasiszta mártír nevét az iskoláról, hogy megszüntette a fenntartó Szegedi Tudományegyetem autonómiáját. Szegeden Facebook-csoport alakult, március 30-án pedig mintegy 1500 tüntető részvételével tiltakozó fáklyás felvonulást tartottak a városban.

Az iskola igazgatója és tanárai nem nyilatkozhatnak. Az egyetem rektorát nem értük el. Botka László, Szeged polgármestere, aki civilként maga is részt vett a tiltakozó felvonuláson, azt mondta lapunknak: most megint kiderült, hogy a helyi közösség véleménye semmit sem számít a kormánynak. Tipikus fideszes módon eddig csak a név megváltoztatásáról beszéltek, de váratlanul összevonták a gyakorló gimnáziumot és a gyakorló általános iskolát, ami biztosan nem szolgálja az oktatás színvonalát.

A polgármester szerint névtelen iskola lett a Ságváriból. A társadalmi ellenállást látva feltehetően nem merték egy lépésben elvenni a nevét, összevonni, és államosítani is, mint ahogyan több egyetem gyakorló iskoláját beerőszakolták a Klikbe.

Szombaton tartották a Ságvári Gimnáziumban az utolsó ballagást. Valamennyi ballagótarisznyára kitűzőt raktak, amelyen az állt: Ságvári ad infinitum: Ságvári az örökkévalóságig.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.