Szeged: tüntetés az igazgató mellett

Rengetegen álltak ki a Szegedi Szabadtéri Játékok kirúgott igazgatója mellett.

A Milla szegedi csoportja pénteken este demonstrációt tartott a szabadtéri játékok vezetőinek védelmében, többek között „Nem akarunk Szegeden kultúrharcot!” feliratú táblát emeltek a magasba. A demonstrációt azért tartották, mert a szegedi Fidesz–Jobbik-többség szombaton leváltani készül Bátyai Edinát, a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. igazgatóját. Bátyai Szegeden az utolsó önkormányzati cégvezető, akit az előző ciklusban neveztek ki.

– Bátyai Edina személye a garancia arra, hogy az István, a király előadása megvalósuljon a Szegedi Szabad­téri Játékok 2013-as évadában – jelentette ki pénteken este Szegeden, a ­Reök művészeti központban rendezett beszélgetésen Rosta Mária, a darab előadási jogával rendelkező Zikkurat Művészeti Ügynökség vezetője. Zsúfolásig megtelt a terem, még az épület előtt is száznál többen nézték kivetítőn a beszélgetést, amelyen részt vett Szörényi Levente, Bródy János és a darabot rendező Alföldi Róbert.


Szeged – István a Király közönségtalálkozója a Reök palotában és épülete előtti téren a Szegedi Szabadtéri Játékok szervezésében. A rendezvényen szinpátia tüntetést is tartottak Bátyai Edina igazgató mellett transzparensekkel és mécsesekkel a jelenle
Szeged – István a Király közönségtalálkozója a Reök palotában és épülete előtti téren a Szegedi Szabadtéri Játékok szervezésében. A rendezvényen szinpátia tüntetést is tartottak Bátyai Edina igazgató mellett transzparensekkel és mécsesekkel a jelenlevők.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.