SZDSZ: nem az áfaemelésre

Nemet mond az áfa emelésére az SZDSZ - már előre. A parlamenti ülésre elmennek, és javaslatokat várnak a szocialistáktól és a Fidesztől is.

 Az SZDSZ azt várja a kisebbségi kormánytól, hogy legyenek javaslatai a gazdasági válság okozta helyzet megoldására - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke a párt országos tanácsának ülése után szombaton Budapesten.

Demszky Gábor ügyvivő, és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke beszélget a Szabad Demokraták Szövetsége Országos Tanácsának ülése előtt
Demszky Gábor ügyvivő, és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke beszélget a Szabad Demokraták Szövetsége Országos Tanácsának ülése előtt

Közölte: az SZDSZ részt vesz a kormányfő által kezdeményezett rendkívüli ülésnapon, amelyre javaslatcsomaggal készül.

Az elmúlt hónapokban Magyarország a világgazdasági válság hatásaitól sújtva még inkább olyan helyzetbe került, amiért a kormánynak világossá kell tennie, hogy milyen lépésekre készül, miként akarja felgyorsítani a reformfolyamatokat - mondta Fodor Gábor. Hozzátette: ugyanezt a konstruktív hozzáállást várja a többi párttól is.

Javaslatokat várunk a Fidesztől is - közölte Fodor Gábor, aki szerint nem elég annyit mondani, hogy a kormánynak, vagy a miniszterelnöknek távoznia kell.

Az SZDSZ szerint továbbra is elengedhetetlen a költségvetési kiadási oldalának átvizsgálása, a kiadások csökkentése, az adóreform elindítása, az adóterhek átcsoportosítása. Nem fenntartható az az állapot, hogy kevesen fizetnek sok adót - tette hozzá. Az SZDSZ ezek miatt is kezdeményezte a költségvetési bizottság rendkívüli ülésének összehívását, amelyre remélhetőleg a parlamenti ülésnap előtt sor is kerül - mondta.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője az ülés közben azt mondta újságíróknak, hogy a párt nem támogat adóemelést. Nem gondolkozunk áfa-emelésben, mert az áfa növelése drágítaná Magyarországon a különféle árucikkeket, és növelné az inflációt - válaszolta a frakcióvezető arra a kérdésre, hogy az adórendszeren belül milyen átcsoportosításokat tudna támogatni az SZDSZ. Hozzátette: ha nőne az infláció, és nem tartunk lépést egyéb alacsony inflációjú országokkal, az késleltetné az eurozónába való belépésünket.

Elengedhetetlen, hogy változások legyenek, hiszen az ország a rendkívül nehéz, energiaválsággal sújtott gazdasági helyzetben van, amit a reformok hiánya, a kisebbségi kormány hosszú ideig tartó tehetetlensége csak tovább rontott - tette hozzá később Fodor Gábor. Szerinte újra át kell gondolni a szociálpolitikát a rászorultsági elv mentén. A kisebb parlamentet és az önkormányzati képviselők számának csökkentését is támogatják.

Az SZDSZ-nek három javaslata van: az állami költségek csökkentése, a reformok be-, vagy újraindítása, az adórendszerben pedig az egyszerűsítést, a kisadók eltörlését szorgalmazza - mondta Kóka János.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.