SZDSZ-es is támogatja a budapesti választások kiírását

Lakos Imre azt javasolja az SZDSZ parlamenti frakciójának, hogy támogassák a Fidesz indítványát, így a ciklus eljárta előtt választhatnának a fővárosiak.

A szabad demokrata politikus pénteken az MTI-nek azt mondta, hogy a héten a szocialisták egyoldalúan, a sajtón keresztül üzenve felbontották a fővárosban működő koalíciót, miközben arra, hogy a továbbiakban hogyan képzelik el a város üzemeltetését, nem adnak egyértelmű választ.

'Veszélybe sodorják'

A liberális képviselő szerint ezzel a lépésükkel a szocialisták veszélybe sodorják a főváros működését. A politikus kijelentette, hogy Budapest működőképességét nem veszélyeztetheti pusztán az a tény, hogy nem megoldott bizonyos nem várt eseményeket követő helyzet jogi szabályozása. Úgy fogalmazott, hogy ennek a helyzetnek a megoldását segítené a Fidesz által benyújtott törvénymódosítás, amely megváltoztatná az önkormányzati választás kiírásának határidejét. "Országgyűlési képviselőként ezért azt fogom javasolni a frakciómnak, hogy támogassa a Fidesz javaslatának napirendre vételét, illetve hogy szavazza meg a törvénymódosítást" - közölte Lakos Imre.

'Ügyes blöff'

Ikvai-Szabó Imre, a város költségvetéséért felelős főpolgármester-helyettes a közgyűlés feloszlatását célzó Fidesz-javaslatról, illetve az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási kezdeményezésről csütörtökön azt mondta: ügyes politikai blöff, jó kommunikációs ötlet, ám a kétharmados parlamenti támogatottság hiánya miatt nincs realitása.

'Fél évre nem érdemes'

Boruzs András, a fővárosi SZDSZ elnöke ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy a közgyűlés esetleges feloszlatása után az új testület mandátuma is csak az őszi önkormányzati választásokig tartana, májustól fél évre pedig nem érdemes közgyűlést választani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.