Pofára esett a médiahatóság, százmilliót kell visszafizetni a Klubrádiónak

A Kúria szerint a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) vissza kell fizetnie a Klubrádió által befizetett 103 millió forintos médiahasználati és frekvenciahasználati díjat. Ugyanakkor a Kúria a jó hírnév sérelme miatt nem ötmillió, hanem csak kétmillió forintos kárt ítélt meg a rádiónak az NMHH-val szemben indított polgári perének szerdai felülvizsgálati tárgyalásán.

A 103 millió forint azért jár vissza a Klubrádiónak, mert évekig frekvenciadíjat fizetett a korábbi, 95,8-as hullámhosszért, miközben már törvényesen járt volna a rádiónak a jelenleg is használt ingyenes, 92,9-es frekvencia.

Az ítélőtábla korábban új elsőfokú eljárást rendelt el a Klubrádió elmaradt reklámbevételei miatt­ beterjesztett 1,2 milliárd forintos nagyságrendű követelés ügyében.

Az 1,2 milliárdot azért követelik, mert a három évig folyamatosan bizonytalanságban lebegtetett frekvenciajogosultság miatt a rádió elveszítette reklámbevételeinek döntő részét, hiszen a hirdetők nem tudtak biztos lábakon álló vállalkozásként tekinteni rá. Különösen úgy, hogy a rádió sokáig csak kéthavonta megújítgatott ideiglenes műsorszolgáltatási szerződéseket kapott. Így a rádió csaknem teljesen kiszorult a reklámpiacról. Ez az eljárás független a mostani ítélettől.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.