Százmilliót költünk a nyaraló képviselőkre

Bár az Országgyűlés jelenleg üres, a képviselők rendületlenül kapják plusz juttatásaikat. Az ülésszakok közötti tétlen szünetekben csaknem százmillió forintot kapnak - számolta ki a Blikk.
A lap emlékeztet: a parlament évente két rendes ülésszakot tart, február 1-jétől június 15-ig és szeptember 1-jétől december 15-éig. Négy hónapig nincsen tevékenység. A két hete kezdődött nyári szünet például két és fél hónapig tart.

Lakhatási támogatást 81 képviselő igényelt, a munkaszüneti négy hónapra ez nagyjából 48 millió forintos közpénz-kiadás, jóllehet a valóságban ilyenkor nem szükséges Budapesten lenniük, mivel bizottsági ülések sincsenek.

Már csak ezért is meglepő, hogy járnak a bizottsági munkáért végzett pótlékok is. A legtöbb képviselő 748 ezer forintos alapfizetésre jogosult. A tizenöt bizottsági alelnöknek viszont 20 százalékkal jár több. A tíz parlamenti jegyző és a 15 bizottsági elnök államtitkári fizetést húzhat, azaz 997 ezer forintot vihet haza. Az öt parlamenti alelnök miniszteri javadalmazásban részesül, havonta 1,1 millió forint üti a markukat. A házelnök miniszterelnöki bért kap, ami 1,5 millió forint, plusz még a képviselői alapfizetés 30 százalékát, vagyis 1,7 millió forint az elnöki fizetés.

Így mindent összevetve további 48 millió extra pénz jár nekik. A végső szám így eléri a 96 millió forintot is - összesített a Blikk, hozzátéve, hogy ebbe a benzinpénzt még nem kalkulálták bele.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.