Százmilliós megbízás 'amatőr felvételekért'?

Közel százmillió forintot juttatott az állam az Európa Kulturális Fővárosa eseménysorozat keretében az ­ATV-s Mészáros Tamás cégének. Az összegért cserébe amatőr felvételeket, ­rosszul legépelt interjúkat és „összecsapott dokumentumfilmeket” kapott a megrendelő – írta a Magyarnarancs.hu.

A portál cikke szerint nyilvánossá váltak a pécsi Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozathoz kap­csolódva a Hungarofest Kft. iratai és adatai. A kikért adatok között pedig szerepelnek összesítések is, amelyek médiumok szerint tartalmazzák a médiafelületek vásárlására fordított összegeket. A televíziós költések teljes összege 182 millió forint volt. Az ATV elvitte a pénz közel egyharmadát, míg a Hír TV ennél valamivel többet markolt, a harmadik szereplő az RTL Klub volt. (Az ATV szerkesztőségünkhöz hétfőn eljuttatott helyreigazítási kérelmében határozottan cáfolja, hogy a csatorna pénzt kapott volna a sugárzásért. Állítása szerint az "Ahogy tetszik" című műsort ellenszolgáltatás nélkül sugározta, annak gyártásában pedig nem vett részt.)

A Magyarnarancs.hu kiderítette, hogy a részben Mészáros Tamás, az ATV politikai publicistája tulajdonában lévő céggel, a Közszereplők Európai Akadémiája Kft.-vel (KEA) két szerződést kötött közvetítőkön keresztül az állam, összesen közel százmillió forint értékben.

Mindkét megbízás a Hungarofestnek dolgozó PR- és kommunikációs cégek bevonásával zajlott. Az egyiket az EKF dokumentálására költötte a Sensation Event Kft., a másik a programok népszerűsítéséről szólt, ezzel a Berg Média kommunikációs ügynökség bízta meg a KEA-t.

Mészáros Tamás a Magyar Narancsnak azt mondta, mindkét feladatra Kőrössy Zoltán kérte fel, akit régóta ismert. Mészáros szerint a dokumentációs projektben az áraik jelentősen a piaci ár alatt maradtak, de ez még mind semmi ahhoz képest, hogy szerinte a kulturális műsort más tévécsatorna nem vállalta volna el, csak az ATV – de a pénz felhasználásáról üzleti titokra hivatkozva nem nyilatkozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.