Százmilliós csalásért két, illetve két év nyolc hónap év börtön

Jogerősen kettő és kettő év nyolc hónap közötti végrehajtandó börtönbüntetéssel, pénzbüntetéssel és foglalkozástól eltiltással sújtotta a Szegedi Ítélőtábla pénteken azokat a Bács megyei személyeket, akik egy bonyolult cégháló segítségével nagyobb összeget igyekeztek tisztára mosni és százmillió forintot meghaladó adót igényeltek vissza jogosulatlanul.

Az ügy másodrendű vádlottja tulajdonosa és képviselője volt több kalocsai székhelyű gazdasági társaságnak, amelyek idegenforgalommal és lótenyésztéssel foglalkoztak. A cégek és a vádlott jelentős összegű adósságot halmozott fel.

A férfi 2001 decemberében kapcsolatba került a Dymex Kentucky elnevezésű válságkezelő off-shore céggel és az azt képviselő házaspárral, az ügy harmad- és negyedrendű vádlottjával. A válságkezelő cég elkezdte a kalocsai vállalkozások átvilágítását, átszervezését, szerződéseket kötött, új partnereket vont be.

Ennek részeként az egyik kalocsai vállalkozás, a Kalocsa Korona Tours Kft. (KKT Kft.) 2002. április 1-jén kölcsönszerződést kötött a Lincom Inc.-vel, egy, a harmadrendű vádlott tulajdonában lévő panamai székhelyű off-shore céggel. A megállapodás alapján a panamai cég 2002. július 1-től havi rendszerességgel ismeretlen eredetű, 50 millió forint összegű kamatmentes kölcsönt nyújtott a kalocsai vállalkozásnak. A KKT Kft. 2002. július 1-jén ugyancsak kölcsönszerződést kötött a szintén a másodrendű vádlott által vezetett Bakod Kft.-vel, amely alapján a Lincomtól származó 50 millió forintot tovább utalta. A pénz innen az MSGI Trade Rt.-hez került, annak fejében, hogy az átveszi a Bakod Kft. tulajdonában lévő lóállomány kezelését. Ezért ellenszolgáltatásul a Bakod Kft. havi nettó 40 millió forintot és 10 millió forint áfát fizetett az MSGI Rt.-nek. A pénzt az MSGI Rt.-től is tovább utalták, végül az összeg útja nem volt követhető, mert készpénzben vették fel. A Bakod Kft. az MSGI Rt.-től származó számlákat beállította könyvelésébe, az áfát 11 hónapon keresztül visszaigényelte, így 110 millió forinthoz jutott.

A másodrendű vádlott kapcsolata időközben megromlott a Lincom Inc. képviselőivel és további vádlottak bevonásával új csapatot szervezett cégei megmentése érdekében, az áfát azonban már nem tudták visszaigényelni, mert az adóhatóság vizsgálatot indított ügyükben.

A táblabíróság csalás, pénzmosás bűntettének minősített eseteit és magánokirat-hamisítás vétségét látta bizonyítottnak az ügyben, s ez alapján mondta ki bűnösnek a vádlottakat, akiket - az elsőfokú bíróság ítéletét súlyosbítva - végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt.

Hegedűs István tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a vádlottak bűnszövetségben olyan jelentős tárgyi súlyú bűncselekményeket követtek el, hogy ugyan hosszabb idő telt el az elkövetés óta a büntetési célok végrehajtásukban felfüggesztett börtönbüntetéssel nem érhetők el.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.