Százmilliós BKV-tanácsadók, hétszázezres honvédségi laptopok

Néhány hónap alatt százmillió forintba kerültek a BKV által kötött tanácsadói szerződések. Tizenegyen pályáznak a köztévé elnöki posztjára. Nem lesz nyilvános a kuruc.info főszerkesztőjének első tárgyalási napja. Hétszázezer forintos laptopokat vásárol a honvédség. Keddi lapszemle.

BKV: százmilliós tanácsadás

Miközben a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) vezetése 900 millió forintot spórolna idén a bérköltségeken, tízmilliókat költ tanácsadásra - írja a hvg.hu. A tanácsadók között szerepel két ciprusi cég, amelyeknek tippjeiért mintegy harmincmillió forint kifizetését maga Kocsis István, a BKV élére néhány hónapja kinevezett vezérigazgató hagyta jóvá. Kocsis a hétfői nappal zéró toleranciát jelentett be egy átláthatóbb, elszámoltatható cég megteremtése érdekében.A hvg.hu birtokában lévő lista alapján a BKV-nak, s ezzel tulajdonosának, a fővárosnak néhány hónap alatt mintegy százmillió forintjába került a tanácsadók alkalmazása.

A BKV nemcsak a kommunikáció és a PR területén kapott tanácsokat. Tavaly vagyonelemenként történő összefoglaló üzletértékeléssel bízta meg az American Appraisal Magyarország Vagyonértékelő Kft.-t. Ugyanezen cég volt az, amely a MVM Trade-nél - amelyben még jelenleg is felügyelő-bizottsági tag Kocsis István BKV-vezér - a 2006-ra vonatkozó könyvvizsgálói jelentés részeként vagyonértékelést adott.

Felsmann Balázs - aki 2008 márciusában önként távozott a gazdasági tárca közlekedésért és energetikáért felelős szakállamtitkári posztjáról - nemrégiben alapított cége, a Fortima Kft. révén egyik részvényese annak a Force Motrice Zrt.-nek, amely tanácsadói tevékenységre, illetve tőkebevonási képességre és nemzetközi tapasztalatok elemzésére szerződött a közlekedési vállalattal.

Egy híján egy tucat tévéelnök-jelölt

A Magyar Hírlap információi szerint tizenegyen indulnak az MTV elnöki posztjáért. A lap úgy tudja, a korábbi négy alkalommal pályázók közül ismét ringbe száll Szabó Stein Imre, Rományi Béla, Sztaricskai Tamás, Komlós András, Rudi Zoltán, Baló György, Székely Ferenc, Pehi László, Marcsa Attila és Havasi János, és új indulóként Prokopp Róbert is.

A Népszava - amely szintén a fenti névsort ismertette - keddi számában arról írt: úgy értesült, hogy Komlós András tévés rendezőt hiányosságok miatt kizárták a versenyből. A lap szintén új pályázóként említi Prokopp Róbert kommunikációs szakértőt és üzletembert.

Nem nyilvános a főkuruc tárgyalása

Kitűzték az első tárgyalási napot a kuruc.info főszerkesztője, M. Balázs ellen indított perben - értesült a Népszava. A lap keddi cikke szerint az első tárgyalási nap azonban még nem nyilvános. Mint írják, jelenleg az idézéseket kézbesítik, s ennek megtörténte előtt a bíróság nem kívánja tudatni, mikor kezdődhet a per.

Hétszázmilliós laptopok a honvédségnek

Darabonként hétszázhuszonötezer forintért vásárol ötvenhét hordozható számítógépet a honvédség, a beszerzés teljes összege meghaladja a 41 millió forintot - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában. A lap emlékeztet arra: Szekeres Imre tárcavezető egy hete közölte, hogy a takarékosság jegyében az idén elmarad a kecskeméti repülőnap, a honvédmajális, katonai tisztelgések pedig csak az állami ünnepségeken lesznek, továbbá csökkentik a külföldi kiküldetések számát, illetve a felesleges ingatlanokat átadják - spórolva azok őrzésén - a nemzeti vagyonkezelőnek. A Honvédelmi Minisztérium közölte: a katonai feladatok végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges eszközökről van szó, ezért beszerzését nem tartják aggályosnak, és az irodai számítógépeknél azért kerülnek jóval többe az új laptopok, mert azoknak speciális körülményeknek kell megfelelniük.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.