Százmilliós BKV-szerződések: mindent a szemnek, semmit a kéznek

Vitézy Dávid, a BKV felügyelő bizottságának tagja betekinthet a társaság szerződéseibe, de kézhez nem kaphatja azokat - közölte a közlekedési vállalat.

Vitézy Dávid fb-tagként akkor válik jogosulttá megkapni a BKV tanácsadói szerződéseinek másolatát, ha bekérésükre a bizottság felhatalmazza, és így a testület nevében jár el. A dokumentumok tartalmát - a szerződéseket kivéve - azonban akkor sem hozhatja nyilvánosságra - közölte a BKV. A társasáf szerint Vitézy Dávid valóban kérte az offshore cégekre vonatkozó dokumentumokat, amelyeket azért nem kapott meg, mert a vonatkozó adatvédelmi törvény szerint a döntést előkészítő anyagok - amelyeknek a szóban forgó dokumentumok is minősülnek - tíz évig nem nyilvánosak.

Vitézy Dávid, a BKV felügyelő bizottságának (fb) Fidesz által delegált tagja az MTI-nek szerdán azt mondta: kezdeményezni fogja az fb összehívását, mert nem kapta meg az offshore cégektől 50 millió forintért megrendelt tanulmányokat, a teljesítésigazolásokat és a befogadott számlákat.

A közlekedési cég erre reagálva közölte, hogy a társaság a szóban forgó esetekben is a közbeszerzési törvénynek, illetve a belső szabályzatának megfelelően járt el.

Vitézy Dávid azért kérte volna el egyes cégek dokumentumait, mert - mint azt szerdán elmondta - különböző híreszteléseket hallott arról, hogy a tanulmányokat és a teljesítési igazolásokat utólag rakták össze. Elmondta azt is, hogy múlt pénteken levélben kérte a BKV vezetőitől és az fb elnökétől a dokumentumokat. A Dandy Trading Ltd. és az Everest S.A. nevű cégekkel kötött megbízások bemutatását a nyilvánosságnak már előző héten megígérte Kocsis István BKV-vezérigazgató.

A sajtó munkatársainak a BKV már bemutatta ezeket az anyagokat, ezért azt feltételezte, hogy "a kért anyagokat haladéktalanul, de legkésőbb március 17-ig képes átadni a BKV" - jegyezte meg szerdán az MTI-nek.

Kocsis István BKV-vezérigazgató március 4-ei tájékoztatóján elmondta, hogy 2007-ben 730 millió forintot költött a cég tanácsadókra. Tavaly januártól augusztusig 383 milliót, szeptembertől év végéig 35 milliót, idén az első két hónapban pedig 27 millió forintot. A BKV fb e hónap végéig kért részletes tájékoztatást Kocsis István vezérigazgatótól a tanácsadói szerződésekről. Az MTI birtokába került adatok szerint 2007-ben 973 millió forint, 2008 augusztusáig 409 millió forint, azóta pedig 390 millió forint értékű tanácsadói szerződése volt a BKV-nak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.