Százhalombatta: főtérfejlesztés kétmilliárdért

Jövőre több mint kétmilliárd forintos beruházással megújul Százhalombatta központja, a mediterrán jelleget öltő Szent István teret várhatóan 2010 szeptemberében adják át .

A polgármesteri hivatal sajtóreferense, Tomek Noémi elmondta, a 2 milliárd 45 milliós beruházáshoz a város 833 millió forint európai uniós támogatást nyert el, a többi pénzt az önkormányzat gazdálkodja ki, illetve a beruházáshoz magántőkét von be. A Pest megyei város Szent István tere korábban gyakorlatilag egy nagy, üres placc volt, a helybéliek nem szívesen időztek itt.

A beruházás keretében kicserélik a tér burkolatát, szint alatti garázst alakítanak ki és konferenciaközpont épül. Zenepavilon is létesül, ahol rendszeresen bemutatkozhatnak majd a helyi zeneiskolások és különféle együttesek, emellett hangjáték is színesíti a kínálatot. Új vendéglátóhelyek, kávézók települnek ide teraszokkal, szökőkutak, zöldfelületek, esti irányfények, korzó vonzza majd az embereket.

A tér összképe - az önkormányzat szándéka szerint - mediterrán jelleget ölt, olyan közösségi találkozási pontokkal, ahol a város lakói szívesen jönnek össze, ezáltal javulhat az életminőség, nőhet a város idegenforgalmi vonzereje.

A fejlesztés keretében - csaknem egymilliárd forintból - megújul a művelődési központ színházterme, azon belül a gépészet és a színpadtechnika, ami lehetőséget teremt arra, hogy a város saját színházat szervezzen. A beruházáshoz már kiírták a közbeszerzési pályázatot és január végén megindulhatnak a munkálatok. Az ütemterv szerint 2010 szeptemberében átadják a megújult teret.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.