A Századvég hatalmas kormánypárti fölényt mér

A Századvég januári közvélemény-kutatása szerint a ciklus feléhez közeledve a kormánypártok továbbra is őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népességben, mind a biztos szavazók között. Az utóbbiak körében a Fidesz-KDNP-t továbbra is majdnem kétszer annyian választanák, mint a legnépszerűbb ellenzéki pártot, az MSZP-t.

Az MTI-nek pénteken elküldött összegzés szerint a választókorúak 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnapi parlamenti választáson.

A pártok erőviszonyában nem történt döntő változás az elmúlt hónapokhoz képest: a Fidesz-KDNP 26, az MSZP 14, a Jobbik 10, az LMP 7 százalék támogatására számíthat a teljes népességben, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval (DK) 3 százalék szimpatizál. Decemberben az intézet felmérése szerint a kormánypártok 30 százalékon álltak, az MSZP 12, a Jobbik 10, az LMP 5, a DK pedig 2 százalékon.

Az intézet mérése alapján a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya 38 százalék.

A biztos szavazó pártválasztók között a kormánypártok 44 százalékon állnak, vagyis majdnem kétszer annyi szavazatot szereznének egy mostani választáson, mint a 23 százaléknyi táborral rendelkező szocialisták. A Jobbikra a biztos pártválasztók 19, az LMP-re 8 százaléka voksolna, a DK eggyel a parlamenti küszöb alatt, 4 százalékon áll. A decemberi adatokhoz képest a Fidesz-KDNP 5 százalékot rontott, az MSZP 2, a Jobbik, az LMP és a Gyurcsány-párt 1-1 százalékot javított eredményén.

A Századvég január 19. és 23. között ezer választókorút kérdezett meg, a felmérés hibahatára +/- 3,2 százalék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.