Századvég: a Fidesz stabilan az élen

A három másik miniszterelnök-jelölt együttes támogatottsága sem éri el Orbán Viktorét - derül ki a Századvég Alapítvány friss közvélemény-kutatásából.

Fidesz továbbra is stabilan őrzi vezető helyét a pártok népszerűségi listáján, az összes megkérdezett körében 33 százalékos támogatottsággal rendelkezik, míg az MSZP 16 százalékos eredményt érne el egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson a teljes választóközönségen belül - derül ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a kisebb pártok közül csak a Jobbik érné el az 5 százalékos parlamentbe jutási küszöböt.

Mint írták, a biztos szavazó pártválasztók körében még inkább megmutatkozik a legnagyobb ellenzéki párt tetemes előnye. Ezen a bázison belül a Fidesz 59 százalékos támogatottsággal rendelkezik, a jelenlegi kormánypárt 23 százalékos támogatottságával szemben. A harmadik legerősebb politikai erő továbbra is a Jobbik (10 százalék), ennél jóval kisebb támogatottságot tudhat maga mögött az MDF (4 százalék), az LMP (2 százalék), valamint az SZDSZ (1 százalék).

A felmérés szerint a megkérdezettek legnagyobb arányban, 34 százalékuk, Orbán Viktort (Fidesz) választanák miniszterelnöknek, míg Mesterházy Attilát (MSZP) 13, Bokros Lajost (MDF) pedig 12 százalékuk látná csak szívesen a kormányfői székben. Vona Gábor (Jobbik) miniszterelnökségét a megkérdezettek 4 százaléka támogatja. "Az erőviszonyokat jól szemlélteti, hogy a három jelölt együttes támogatási aránya sem éri el Orbánét" - írták.

A magukat jobboldalinak valló válaszadók több mint háromnegyede (78 százalék) Orbán Viktort látná legszívesebben miniszterelnöknek, míg 7 százaléka Vona Gábor mellett teszi le a voksát. Csupán 2 százaléknyian vannak azok a jobboldali elkötelezettek, akik Bokros Lajost látnák szívesen kormányfőnek. Mesterházy Attila kormányalakítását egyetlen jobboldali elkötelezettségű válaszadó sem támogatja. Az önmagukat centrumhoz közelállónak vallók közül 27 százaléknyian támogatják Orbán Viktor, 17 százaléknyian Bokros Lajos és 10 százaléknyian Mesterházy Attila miniszterelnökségét. Vona Gábort 3 százalékuk látná szívesen kormányfőnek.

A magukat baloldalinak valló válaszadók esetében a legnagyobb támogatottsággal (42 százalék) az MSZP miniszterelnök-jelöltje bír, de minden ötödik baloldali elkötelezettségű válaszadó (21 százalék) Bokros Lajost szeretné kormányfőnek. Orbán Viktorra a magukat baloldali szavazóknak tekintők 8, míg Vona Gáborra 1 százaléka tenné voksát. A felmérés szerint a baloldali politikai elkötelezettséggel rendelkező válaszadók ugyanakkor több mint egynegyede (28 százalék) nem tudta megnevezni, hogy kit látna legszívesebben a miniszterelnöki székben.

A Századvég Alapítvány a kormányfőjelöltek imázs-vizsgálatát is elvégezte, amely szerint "Orbán Viktorról minden tekintetben jóval pozitívabb képet festenek a magyar választók, mint politikai riválisairól". Mint írták, Mesterházy jelölésével a felmérés tanúsága szerint a szocialisták még a baloldali szavazók között is hátrányos helyzetbe hozták magukat. "Az MSZP törzsszavazói között vannak ugyanis a legtöbben olyanok, akik elégedetlenek saját jelöltjükkel".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.