Századvég: Bejött a Fidesznek az idegenellenes kampány

Júniusban, csaknem fél év után újra nőtt a kormánypártok támogatottsága, a Jobbik vált a legnagyobb ellenzéki erővé, a baloldal egésze nagyjából stagnált, az MSZP támogatottsága 2015-ben folyamatosan csökkent – olvasható a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásáról készült összefoglalóban.
A kutatás MTI-hez hétfőn eljuttatott eredményei szerint jelenleg a teljes népesség körében 30 százalék adná szavazatát a kormányzó pártokra. Második helyen a Jobbik áll 16 százalékos támogatottsággal, a korábbi baloldali összefogás pártjai közül pedig az MSZP a legerősebb, 8 százalékkal. Az LMP-re jelenleg a megkérdezettek 6 százaléka voksolna. A Demokratikus Koalíció támogatóinak aránya 5 százalék. Az Együtt "szinte eltűnt a térképről", a felnőtt lakosság 2 százaléka támogatja.

A felmérés arra is rámutat, hogy júniusban a megkérdezettek 32 százaléka vallotta magát bizonytalannak, illetve zárkózott el pártpreferenciája közlésétől.

A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz-KDNP jelenleg 40 százalékon áll. Ebben a közegben is a második a Jobbik (27 százalék), amit az MSZP 15 százalékkal követ, a DK 8, az LMP 6 százalékon áll a biztos szavazók körében, míg az Együtt ebben a körben is 2 százalékon áll.

A Századvég megállapította: a jobboldali politikai konjunktúra változatlan. A magyar felnőttkorú lakosság 46 százaléka támogat jobboldali pártokat (Fidesz-KDNP és Jobbik), míg baloldali-liberális pártokat 15 százalékuk (MSZP, DK, Együtt). Ez a különbség még sokkal markánsabb a biztos szavazók körében: itt a jobboldali szavazók aránya 67, míg a baloldali blokké 25 százalék.

A Századvég közvélemény-kutatása két olyan pontot talált, amelyben a magyar választók döntő többsége a kormány mellé állt az elmúlt hónapban: ez a bevándorlás kérdése és a személyi jövedelemadó (szja) csökkentése.

A felnőttek 74 százaléka vár el szigorúbb bevándorlási szabályokat. Eközben mindössze 21 százalék tartja megfelelőnek a fennálló viszonyokat, 5 százalék pedig nem tudott véleményt alkotni.

Az szja 2016-os csökkentését a megkérdezettek 71 százaléka támogatja, 23 százaléka ellenzi, 6 százaléknak pedig nincs véleménye.

A megkérdezettek több mint kétharmada (65 százalék) továbbra is azt várja a Fidesz-kormánytól, hogy töltse ki a négy évet. A válaszadók 33 százaléka gondolja úgy, hogy a kormánynak távoznia kellene.

A Századvég június 10. és 14. között végezte a mérést 1000 felnőttkorú ember telefonos megkérdezésével.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.