Száz roma diákból kettő szerez diplomát

Százból húsz roma fiatal jut el az érettségiig, de mindössze kettő a diplomáig – derül ki a Roma Oktatási Alap vezetőjével készült interjú során.
Ma már a roma fiatalok ötöde érettségit szerez – jelentette ki a cigány diákokat segítő Roma Oktatási Alap vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában. A 16 országban tevékenykedő szervezet tízéves működése alatt ez a szám megduplázódott. Ugyancsak megkétszereződött, és immár két százaléknyira tehető a diplomát szerző roma diákok aránya – közölte Szira Judit.

Elmondta: mintegy ezer fiatalt foglalkoztatnak különböző programokban, hat éves korig fejlesztési projekteket, a kisiskolásoknak szakköröket, nyelvtanfolyamokat szerveznek.

A főiskolások és egyetemisták tanulmányait a tandíj kifizetése mellett évi nyolcszáz euró ösztöndíjjal segítik. A diploma megszerzését annál is inkább fontosnak tartják, mert az elit kialakulása jó példát mutat a többi roma fiatal számára – mondta Szira Judit.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.