Szavazósablon műanyagból

A tavaly elfogadott választási eljárásról szóló törvény alapelvei között új elemként jelent meg a fogyatékossággal élő választópolgárok joggyakorlásának segítése: a szavazáshoz például Braille-szavazósablont vagy mozgóurnát igényelhetnek.

A fogyatékossággal élő választópolgár többféle segítséget is kérhet választójogának gyakorlásához: kérhette például, hogy a szavazásról szóló értesítőt Braille-írással kaphassa meg, vagy könnyített formában megírt tájékoztató anyagot kérhetett.
Jelezhette, ha Braille-írással ellátott szavazósablont igényel a szavazóhelyiségben vagy a mozgóurnás szavazásnál, és igényelhette azt is, hogy akadálymentes szavazóhelyiségben voksolhasson.

A szavazósablon olyan műanyagból vagy kartonból készített tasak, amely a szavazólap szövegét tartalmazza, és azokon a helyeken, ahol a szavazólapon a szavazásra szolgáló körök vannak, a sablon ki van vágva. A szavazólapot a szavazatszámláló bizottság becsúsztatja a sablonba, a látássérült választópolgár pedig a fülkében kitapogatja a sablon szövegét, és - az általa választott jelölt neve melletti kivágáson keresztül - a szavazólapon berajzolja az X-et, kiveszi a szavazólapot a sablonból és az urnába dobja.

Amíg nem sikerül az összes szavazóhelyiséget akadálymentessé tenni, a választópolgárnak előre jeleznie kell, ha akadálymentesített szavazóhelyiségben szeretne szavazni.

A törvény szerint minden településen minden választókerületben legalább egy szavazóhelyiséget akadálymentesíteni kell, országszerte 6323 akadálymentes szavazókör van.

Azt a választópolgárt, aki kérte, hogy akadálymentes szavazóhelyiségben szavazhasson, és akinek a lakcíme szerint kijelölt szavazóhelyiség nem akadálymentes, a helyi választási iroda a lakcíme szerinti szavazóhelyiséggel azonos településen és választókerületben lévő, akadálymentes szavazóhelyiséggel rendelkező szavazókör névjegyzékébe teszi át.

Az országgyűlési választáson 10 386 szavazatszámláló bizottság működik, a testületek egyik feladata a szavazás törvényes lebonyolítása, ennek részeként pedig a szavazókörben a választópolgárok tájékoztatása és - a törvény által előírt rendben - a segítségnyújtás.

A szavazatszámláló bizottság egyebek mellett tájékoztatja a választópolgárokat arról, ha egy jelölt visszalépett (ekkor az adott nevet a szavazólapon áthúzza).

Szükség esetén - a választópolgár befolyásolása nélkül - a szavazatszámláló bizottság elmagyarázza a szavazás módját is.
Ha az olvasni nem tudó vagy a szavazásban egyéb ok miatt akadályozott választópolgár a szavazólap kitöltéséhez nem tud segítségül más választópolgárt megkérni, kérésére a szavazatszámláló bizottság két tagja együttesen segítséget nyújt.
A választópolgár, aki egészségi állapota vagy fogyatékossága miatt mozgásában korlátozott, de nem akar az akadálymentes szavazókörben szavazni, mozgóurnát igényelhet a voksoláshoz.

A mozgóurna iránti kérelemnek legkésőbb április 4-én 16 óráig kell megérkeznie a helyi választási irodához vagy a szavazás napján, legkésőbb 15 óráig kell megérkeznie a szavazatszámláló bizottsághoz. A mozgóurnával szavazókat a szavazatszámláló bizottság két tagja keresi fel a mozgóurnával.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.