Szárnyvonalak megszüntetése: Navracsics Mesterházy közbenjárását kéri

Hónig Péter közlekedési miniszter kedden jelentette be, hogy Budapest és Eger, Salgótarján, Hódmezővásárhely, Szekszárd között megszűnik a közvetlen vasúti kapcsolat. Ezeket a megyeszékhelyeket a tervezet szerint sűrűn közlekedő buszjáratok kötnék össze a fővárossal. Ma az egri polgármester és a Fejér megyei közgyűlés elnöke jelentette be tiltakozását. Salgótartjánban vitatkozik róla a Fidesz és az MSZP. Navrasics Tibor pedig Mesterházy Attilának írt levelet.

Eger

A közlekedési tárca vezetőjénél akar tiltakozni az egri önkormányzat amiatt, hogy a tervek szerint megszűnne a közvetlen vasúti összeköttetés a hevesi megyeszékhely és a főváros között - közölte a település polgármestere. - Éppen hogy vissza kellene állítani a mintegy másfél éve megszüntetett intercity (IC) vonatok közlekedését - mondta Habis László (Egri Lokálpatrióta Egylet), aki kifogásolta, hogy az ügyben semmilyen egyeztetés nem történt.

Nyolc éve a város 150 millió forintot költött arra, hogy az állomás fogadni tudja az IC-szerelvényeket, és jelenleg is tárgyalnak a MÁV-val egy, a busz- és vonatközlekedést egy helyre összpontosító csomópont kialakításáról. - Minderre tekintettel arra kérik a minisztert, hogy vizsgálja felül a terveket - mondta Habis László.

Fejér megye

Fejér megye önkormányzata tiltakozik a megyét érintő három vasúti szárnyvonal bezárása ellen - jelentette ki a megyei közgyűlés elnöke. Balogh Ibolya (Fidesz) elmondta: a Mezőfalva-Paks, Börgönd-Sárbogárd, Székesfehérvár-Komárom vasútvonalakon a személyszállítás megszüntetése annál inkább is érthetetlen, mert ugyanakkor folyik a Tárnok-Székesfehérvár közötti vasútvonal 54 milliárd forint értékű teljes korszerűsítése. - A kettőt lehetett volna együtt kezelni, s azzal megmenteni a három szárnyvonalat - tette hozzá a közgyűlés elnöke.

Salgótarján

Salgótarjánban a Fidesz felszólította a helyi MSZP-seket, hogy járjanak közbe a város és Budapest között vonatközlekedés fennmaradásáért. A szocialisták pedig kijelentették, nem szűnik meg az egész vasúti összeköttetés, csak egy közvetlen járat. A buszjáratok viszont sűrűbbek lesznek.

Navracsics levele

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője levelet írt Mesterházy Attilának, az MSZP frakcióvezetőjének, amelyben közbenjárását kérte.

„Az elmúlt napokban mind a parlamentben, mind a nyilvánosság különböző fórumain hangot adtunk annak a véleményünknek, hogy a vasúti szárnyvonalak kormány által tervezett megszüntetése közép- és hosszútávon is súlyos következményekkel jár a magyar társadalom egészére. (...) Tudjuk: a gazdasági növekedés teremtheti meg azt az anyagi fedezetet, amely a vidék mindennapi élete szempontjából elengedhetetlenül fontos vasútvonalak megmaradását lehetővé teszi. Addig is azonban, amíg a gazdasági növekedés újraindul, mindannyiunknak meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy megőrizzük a közösségi közlekedés hálózatát. Ezért is töltött el örömmel, amikor a sajtóból értesültem, hogy Ön személyes befolyását is latba vetette a Tapolca és Ukk közötti vasútvonal megőrzése és szintentartása érdekében. Bizakodással tölt el, hogy miközben pártja országosan támogatja a vasútvonalak felszámolását, Ön személyesen is közbeavatkozik azért, hogy az a választókerület, ahol Ön indulni kíván a legközelebbi országgyűlési választásokon, megtarthassa vasúti összeköttetéseit.

Tisztelt Frakcióvezető Úr! Mint veszprémi ember fordulok Önhöz, akit szintén ezer szál köt szülővárosomhoz. Kérem, segítsen abban, hogy a Tapolca-Ukk vasútvonalhoz hasonlóan a Veszprém-Zirc vasútvonal is fennmaradjon.

Őszinte nagyrabecsüléssel: Dr. Navracsics Tibor frakcióvezető"

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.