Szanyi újra szerelmet vallott a Népszavának

A szocialista párt szerint a kormány munkáját a bénultság és a zűrzavar jellemzi. Kiderült: a jövő év elején lehet arról döntés, hogy a pártba újonnan belépők egyben előfizessenek a Népszava című napilapra is.

Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte: nagyon fontos lenne az, hogy a Fidesz-KDNP kormánynak legyen valódi gazdaságpolitikája. Úgy fogalmazott: az MSZP folyamatosan próbálta rávenni a kormányt arra, hogy vázolja jövőbeli terveit, azonban csupán Pintér Sándor belügyminiszter "vette a bátorságot, hogy reálisan ábrázolja a mai magyar valóságot".

Mint felidézte, a belügyi tárca vezetője a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumának (SZÉF) pénteki ülésén azt mondta: a társadalmi elszegényedés miatt szaporodni fognak a bűncselekmények, amelyek megfékezéséhez erkölcsileg támadhatatlan és jól fizetett rendőrségre van szükség. Az ellenzéki politikus szerint a kabinet egy sor olyan intézkedést hozott, ami "kemény helyzet elé állítja" elsősorban a nőket és a nyugdíjasokat.

Itt említette meg a minimálbér tervezett megadóztatását, a gyermektelenségi adó gondolatának felvetését, valamint azt, hogy a kormány nem akarja kifizetni a törvény szerint kötelező inflációs nyugdíj-kiegészítést.

A szocialista képviselő újságírói kérdésre válaszolva újból elmondta, a jövő év elején lehet arról döntés, hogy a pártba újonnan belépők egyben előfizessenek a Népszava című napilapra is. Mint fogalmazott, a Népszava élete és sorsa mindig is összefonódott a mindenkori magyar baloldal sorsával.

Kiemelte, hogy azért nem például a Népszabadság előfizetésére kérik a tagokat, mert azon az újságon nem szerepel, hogy "szociáldemokrata napilap".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.