Szanyi szerint a héten bepánikolt a burzsoázia

Az MSZP szerint a kormány mézesmadzagot lenget a lakosság előtt és hangulatjavító intézkedéseken töri a fejét, miközben a költségek jelentősen emelkednek, a devizahitelesek problémájára pedig nem született valódi megoldás.

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja, országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány bejelenti a "hangulatjavító intézkedéseket", amelyekből folyamatosan "visszatáncol", majd semmi nem lesz belőlük. Az MSZP visszautasítja, hogy zavaros ígéretekkel, pénzosztással kecsegtet Orbán Viktor, miközben az élelmiszerek ára 15-20 százalékkal emelkedett, a kisebb költségek pedig duplájára, triplájára nőttek.

A képviselő szerint a héten "bepánikolt" a burzsoázia, Csányi Sándor OTP-vezérigazgató eladta a bankban lévő részesedésének jelentős részét, a piacról beszerezhető információk szerint pedig a Fidesz "lopakodik" be a helyére. Csányi Sándor, Demján Sándor, Széles Gábor most bánta meg, hogy "összeölelkezett Orbán Viktor diktátorral" - hangsúlyozta Szanyi Tibor.

A devizahitelekkel kapcsolatban azt mondta, elég a kormány szemfényvesztő tetteiből, a végtörlesztés és az árfolyamgát nem elegendő lépés, a kormánynak neki kell állnia a szakmailag megalapozott tárgyalásoknak az érintett felekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.