Szanyi nekiugrott Rogánéknak; a Fidesz visszacsapott

Az MSZP szerint a felelőtlen gazdálkodás miatt van 14 milliárd forintos adóssága az V. kerületi önkormányzatnak. Erről Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke és Pásztor Tibor, a kerület szocialista polgármesterjelöltje beszélt.

A Belváros-Lipótváros önkormányzatának épülete előtt tartott tájékoztatón Szanyi Tibor közölte: minden egyes V. kerületi lakónak 520.000 forintos adósságot jelent ez a tartozás, míg a szocialista vezetésű önkormányzatoknál átlagosan néhány ezer forint ez az összeg. Példaként Angyalföldet és Kispestet említette, előbbinél 1.600, utóbbinál 2.700 forintnyi adósság jut egy emberre.

Hangsúlyozta: ha valaki az őszi önkormányzati választásokon fideszes politikusokra voksol, akkor szembesülnie kell azzal, hogy az elmúlt négy évben jelentősen növelték az általuk vezetett önkormányzatok adósságait.

Pásztor Tibor kifejtette, hogy a 14 milliárd forintos adósság fele devizahitel és január óta csak az árfolyamveszteség 400 millió forint volt.

Emlékeztetett arra, éppen Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármester volt az, aki felelőtlennek nevezte azokat, akik devizahitelt vettek fel, holott az önkormányzat még 2008-ban is vett fel ilyen hitelt.

Hozzátette: idén már az is megtörtént, hogy az V. kerületi önkormányzat egymilliárd forintot vett fel egy hiteltartozás kifizetésére. A szocialista politikus úgy látja, a főutca program - amely szerinte nem valósulhatott volna meg az Európai Unió és a Bajnai-kormány támogatása nélkül - nem indokolja az eladósodottságot, hiszen itt a kerület önrésze 3 milliárd forint volt. Megjegyezte: ha erre költötték volna az összes pénzt, akkor a Belváros új főutcája most Újpest központig érne, és az itt élők 21. havi fűtéstámogatást is kapnának.

Pásztor Tibor leszögezte: az V. kerület a felelőtlen gazdálkodás miatt lett országos rekorder az eladósodottságban.

A 6,8 milliárd forintnyi felvett hitel teljes összegét az V. kerület fejlesztésére fordította a fideszes kerületvezetés - közölte Puskás András, a kerület alpolgármestere hétfőn az MTI-vel. A fideszes politikus arra reagált, hogy Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke és Pásztor Tibor, a kerület szocialista polgármesterjelöltje hétfői sajtótájékoztatón azt mondták, hogy a kerületi önkormányzatnak a felelőtlen gazdálkodás miatt van 14 milliárd forintos adóssága.
Puskás András az MTI-vel azt közölte, a szocialista Steiner Pál polgármestersége ideje alatt az önkormányzat 6,6 milliárd forint hitelt vett fel, viszont az akkori városvezetés "semmilyen fejlesztési projektet nem bírt elkezdeni, illetve átadni a belváros területén".
A fideszes városvezetés ideje alatt további 6,8 milliárd forint hitelt vettek fel, de ezt az összeget fejlesztésre fordították - tette hozzá a fideszes politikus.
Mint mondta, átépítették a Zrínyi, a Sas, a Dorottya, a Szende Pál, a Veres Pálné és a Deák Ferenc utcát. Felújították a Szabadság tér déli részét, és átadták az interaktív szökőkutat.
Puskás András arra a kérdésre szeretne választ kapni: hova tűnt az a 6,6 milliárd forint, amit még a szocialista városvezetés vett fel hitelként?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.