Szanyi kapitány megint beszólt a kormánynak

Szanyi Tibor, a szocialista párt országos elnökségének tagja régóta örömmel kritizálja a kormányt a legnagyobb közösségi oldalon is. Legutóbb Mussolini retorikájához hasonlította az Orbán-kabinet kommunikációját.

"Mindent megtehetünk! - ez jön át a Fidesz nyomulásából. Pedig a demokrácia lényegi jellemzője, hogy nem tehetünk meg 'mindent'. A Fidesz-retorika leginkább Mussolinire hajaz" - ezt írta Szanyi Tibor, az MSZP országos elnökségének tagja legutóbbi facebook-bejegyzésében.

Szanyi nem először használja erős kormánykritikára a közösségi oldalt, korábban számos alkalommal kikelt már a második Orbán-kormány politikája ellen. Volt például, hogy a Facebook-on keresett gúnynevet a jelenlegi kabinetnek.

Ezzel együtt Szanyi keveredett már vitába saját párttársaival is a Facebook-on, legutóbb például azon vitázott a baloldali szimpatizánsokkal, hogy ki szivárogtathatta ki valójában az őszödi beszédet. A képviselő szerint ugyanis, a rendelkezésre álló ismeretek alapján, leginkább maga Gyurcsány Ferenc állhatott ennek hátterében. A volt kormányfő ezt ki is kérte magának.

Szanyi legfrissebb csörtéje egyébként a volt szocialista kormányfő egyik aktív támogatójának tartott Dániel Péter ügyvéddel volt a közösségi oldalon. A Magyar Nemzet című lap meg is emlékezett a vitáról, felemlítve benne, hogy a felek kölcsönösen sértegették egymást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.