Szanyi megvendégelte a gój motorosokat

A szocialista politikus gój motorosokkal fogadott a választási eredményre. És vesztett. De lehet, hogy nem neki került ez sokba.

Két napig vendégül látta a Gój Motoros Egyesület tucatnyi tagját Brüsszelben Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő. A képekkel alaposan dokumentált utazásról Facebook-oldalán számolt be az egyesület.

Facebook / Forrás

Vezetőjük, Mészáros Imre szóban is megerősítette az Indexnek, hogy még tavaly szeptemberben kötött fogadást az MSZP-s politikussal: ha nyer a baloldali összefogás, akkor meghívják Szanyit és kampánycsapatát egy budai étterembe vacsorázni, ha viszont megint kétharmados többséget szerez a Fidesz, akkor a szocialista képviselő látja őket vendégül Brüsszelben, fizetve a benzinköltségüket, szállásukat, étkezésüket.

Szanyi vesztett. Végül annyit kért, hogy a motorosok ne júliusban, hanem szeptemberben menjenek, és lehetőleg inkább repülővel. Mészáros szerint Szanyi azért kérte ezt, mert így az egész látogatást el tudta számolni EP-képviselőként.

A motorosok a folytatással sem voltak megelégedve, a vacsoránál például nem választhattak az étlapról, hanem menüt kaptak. Az egyesület vezetője elmondása szerint szóvá is tette Szanyinak, hogy nem volt korrekt, mivel az út egy fillérjébe sem került, azt az unió fizette, ezért 600 eurót (fejenként ötvenet) kért tőle, hogy kedvükre ehessenek, ihassanak másnap. Szanyi ezt visszautasította, és állítólag azt kérte, hogy ne beszéljenek a sajtónak erről az egészről. Ezt viszont a vendéglátás színvonalával elégedetlen motorosok nem teljesítették.

Szanyi az Indexnek azt mondta: megfogadta, hogy nem kommentálja az ügyet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.