Szanyi lerúgná a kis pártokat

Az MSZP-nek nincs önálló karaktere, sokszor nem baloldali, hanem pragmatikus álláspontot foglal el – erről beszélt az MSZP-s politikus pénteken újságíróknak. Szerinte a vasárnapi zárva tartás a pártja vívmánya, Gyurcsány Ferenc vállalkozásai amnesztiát kaptak a kormánytól. Jöhet még Fidesz–MSZP-koalíció.
A pártvezetéssel feszült viszonyban lévő, belpolitikai ügyekről jó ideje először nyilatkozó EP-képviselő több példát is hozott erre az elmúlt hetekből. Így azt, hogy a vasárnapi szabadnap baloldali vívmány, az MSZP mégis tiltakozik a boltok zárva tartása ellen. Szerinte inkább azt kellene a kormány szemére vetni, hogy miért nem állítja le az autógyárakat is a hét utolsó napján. „Az ott dolgozóknak nincs keresztény családjuk?" – kérdezte.
Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság

Hibának tartotta azt is, hogy az MSZP tüntetést szervezett a Quaestor-károsultaknak, mondván, a pilótajáték veszteseinek érdekében kivezényelt aktivisták a villanyszámlájukat sem tudják kifizetni. A párt balszárnyához tartozó brüsszeli képviselő – aki három éve a szavazatok egyharmadát szerezte meg az elnökválasztáson – szorgalmazta, hogy az MSZP „rúgja le magáról" a balliberális kis pártokat, fejezze be velük a „pettinget", egyedül építkezzen, még akkor is, ha a következetes baloldali politika rövid távon nem hoz hasznot. Nincs rövid táv, három év múlva lesznek választások – mondta.

Szerinte az MSZP önállóan jobb eredményt érhetne el, mint a DK-val összefogva, és úgy látja, ezt alátámasztja a tapolcai eredmény is. Emlékeztetett: Tóbiás József pártelnök az önkormányzati választás után kijelentette, hogy vége az összefogásnak, mégis közös jelölteket állítanak.

Gyurcsány Ferencről továbbra is lesújtó a véleménye. Azt állította: a volt kormányfő vállalkozásai amnesztiát kaptak a kormánytól, míg számos baloldali politikus cégét tönkretették. Nyíltan arra utalt, hogy Gyurcsány ezt hálálhatja meg az MSZP-t bíráló nyilatkozataival. (Idetartozik, hogy az MSZP és a DK képviselői Brüsszelben is közös küldöttséget alkotnak. Szanyi, miután leváltották a delegáció éléről, nem vett részt az üléseken, de nemrég újra megjelent.)

Szóba hozta, a választási rendszer miatt megeshet, hogy az MSZP koalícióra kényszerül a Fidesszel. Azért kell dolgozni, hogy ezt a „szégyent" elkerüljük – mondta, elismerve, hogy ez négy évvel később szinte biztosan a Jobbik győzelméhez vezetne.

Szanyi kérdésünkre azt mondta, nem szeretne az MSZP elnöke lenni, most vázolt elképzeléseit rendre leírja és elküldi a párt vezetésének, amelyből szerinte hiányzik az innovációs képesség. Ugyanakkor országjárásba kezd, és a párttagokkal is meg akarja beszélni ötleteit, illetve tesztelni azokat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.