Számvevőszéki vizsgálatot szorgalmaznak a trafik-ügyben

Az MSZP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatát kezdeményezi a dohányboltpályázatok ügyében, és annak lezárultáig elhalasztaná a trafiktörvény életbe lépését.

Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a koncessziós jog a nemzeti vagyon része, annak kezelését pedig a számvevőszék ellenőrzi. Az MSZP szerint így az ÁSZ vizsgálhatná a trafikkoncessziók odaítélésének törvényességét, miután azzal kapcsolatban súlyos visszaélések gyanúja vetődött fel.

A szocialisták azt is szorgalmazzák, hogy az ÁSZ-vizsgálat eredményéig függesszék fel a trafiktörvény végrehajtását, vagyis az új rendszer ne lépjen életbe július 1-jén. Ennek érdekében törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek.

Az MSZP szerint a vizsgálatnak azt is tisztáznia kell, hogy kik vettek részt a pályázatok elbírálásában, illetve hogy éri-e kár az államot az árusítóhelyek számának csökkenése miatt.

Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője arról beszélt: eltérő forgalmú üzletek tulajdonosainak azonos mértékű koncessziós díjat határoztak meg, amivel kiugróan jól járnak a nyugati határszélen lévő üzletek működtetői, miután Ausztriában a magyarországi árak másfél-kétszeresébe kerül a cigaretta.

Ennek egyik haszonélvezője szerinte az a Simon Ádám lesz, aki Sopronban nyithat trafikot, és a város fideszes alpolgármesterének, Simon Istvánnak, illetve Molnár Ágnes korábbi fejlesztési államtitkárnak a fia – jegyezte meg.

Török Zsolt idézte a Hvg.hu cikkét, amely szerint Simon Ádám "már februárban azzal kérkedett, hogy a határ felé vezető úton nyithat majd trafikot". Szintén a hírportál állításaira hivatkozva azt mondta, a jó elhelyezkedésű dohánybolt napi ötmillió forintos forgalomra számíthat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.