Vizsgaidőszak előtt a könyvtárosok ébersége vizsgázik

Lapszemlénkből: Felmondott a 4-es metró független mérnöke - Orbánnak nem minden nagytőkéssel van baja - Kevés volt a jegybanki tartalék az éven belüli devizatörlesztésekre - Szalmonellaszerû betegségek Dunántúlon - Vidéki lapokból

Felmondott a 4-es metró független mérnöke

"Az Index információi szerint felmondott a 4-es metró független ellenőrző mérnöke. Jávor Péter szakmai vitába keveredett Klados Gusztávval, a DBR Metró projektigazgatójával, majd távozott, mert úgy érezte, hogy kifogásait és javaslatait nem veszik figyelembe. A két szakember főleg a Gellért téri állomásnál történt problémák kezelésében nem értett egyet. Kiderült az is, hogy a metróalagutat elfúrták."
Részletek itt>>>>>

Orbánnak nem minden nagytőkéssel van baja

 "Orbán adriai lobbizása" címmel azt elemezte a Vasárnapi Hírek, hogy valójában milyen viszonyban van Orbán a nagytőkéval. A lap idézi a világválság kapcsán a Fidesz elnöke által tett nyilatkozatot, amely szerint a „világ nagy cégeinek vezetői – beleértve a bankokat és termelő vállalatokat és befektetési alapokat – úgy gondolták, egyetlen nagy céljuk van, hogy minél több pénzt gyűjtsenek össze, bármi áron. Loptak, csaltak, hazudtak, adatokat hamisítottak meg, értékkel nem bíró vagyontárgyakat értéknek tüntettek fel, csak azért, hogy a prémium osztásánál minél többet kapjanak. Vagyis az emberi kapzsiság sodorta a válság szélére a kapitalizmust.”
A Vasárnapi Hírek ugyanakkor emlékeztet: "valamivel korábban Orbán ott ült Zágrábban a díszvendégek asztalánál egy üzleti jellegű konferencián, amelyet a magyar tulajdonú Adriatiq Islands Group rendezett."
A Demokrata című hetilap Orbán meghívóját, az Adriatiq első emberét, Vitézy Tamást arról kérdezte: „Milyen céllal hívták meg Richard Holbrooke-ot és Orbán Viktort?”.
Orbán meghívója 8,5 milliárdjával, a leggazdagabb magyarok százas listáján 55. helyével, Vitézy Tamás jelentős pozíciókat birtokol Horvátországban is.
"Vagyonának alapjait Vitézy energetikai üzletekkel szerezte: Ukrajnából importált orosz gázt az Eurobridge cég segítségével" - idézi fel a Vasárnapi Hírek.
"A horvátországi befektetések sora a tribunji jachtkikötővel indult, megvalósult a primosteni hotelkonglomerátum. Mára az Adriatiq Islands Group irányítja a dalmát szállodákból, kikötőkből, és kapcsolt vállalkozásokból álló cégcsoportot: a többségi tulajdonos Vitézy Tamás, vezérigazgatója pedig a 37 éves Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Heti Válasz korábbi kiadói igazgatója."
Vitézy tamás jelentős szereplő  ajobboldali sajtóban is: a Helyi Thémát, korábban pedig a Reformot finanszírozta. "A már „befulladt” Reform főszerkesztője Vitézy Zsófia volt, Orbán unokatestvére" - említi a vasárnapi Hírek.
Nem mellékesen, Orbán az üzleti konferencián alkalmat talált egy találkozóra a befolyásos Richard Holbrooke-kal is.
További részletek itt>>>>>>

VIDÉKI LAPOKBÓL

Vizsgaidőszak előtt a könyvtárosok ébersége vizsgázik

Vizsgaidőszak közeledtével – azaz most – mindig megugrik a könyv-, jegyzetlopások száma a könyvtárakban, így a Szegedi Tudományegyetem bibliotékájában is. A könyvtárak védekeznek: biztonsági fémszál védi a könyveket, s ha illegálisan akarják kijuttatni a kötetet a könyvtárból, megszólal a kapu – ugyanúgy, mint a nagyáruházaknál. Ennek ellenére vannak hallgatók, akiknek sikerül a lopás, ugyanakkor gyakori a lebukás – folyik a küzdelem könyvtolvajok és könyvtárosok között, ki a leleményesebb. Gyakori az is, hogy „kiollózzák” a hallgatók az őket érdeklő oldalakat a könyvtárban. (Tudósítónktól)

Feljelentés elmaradt munkadíjért

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a nyíregyházi rendőrkapitányságon egy pedagógus, miután féléves járandóságát nem fizette ki neki az azóta megszűnt alapítványi iskola, amelynek korábban óraadója volt. A sóstóhegyi két tannyelvű szakiskolát a Science Art Alapítvány hozta létre 1998-ban, és a szabályokat betartva szüntették meg az előző tanévben. A diákokat egy másik oktatási intézmény vette át, ám a munkadíját a feljelentővel együtt hat pedagógus nem kapta meg - olvasható a mai Kelet-Magyaroszágban. (Tudósítónktól)

Kínai buszokkal újít Pécs?

A Pécsi Közlekedési Zrt. 93 Mercedes és 79 Ikarus buszt üzemeltet, ám - mint az a Dunántúli Napló hétfői számában olvasható - a drágán karbantartható Ikarusokat 2010-re új járművekre akarja cserélni. Erről a társaság vezérigazgatója, Keczer László nyilatkozott a lapnak. A pécsi önkormányzat tulajdonában lévő cég kisebbségi részvénycsomagját a közelmúltban megvásárolta a Mecsekbusz Kft., s ez a társaság megszerezte ezzel a menedzsmentjogokat a zrt.-ben. A kft. gazdájának érdekeltségei vannak a kínai autóbuszgyártásban, ezért elképzelhető, hogy a pécsi cég járműparkja távol-keleti buszokkal fiatalodik meg. (Tudósítónktól)

AZ MTI LAPSZEMLÉJE - ORSZÁGOS LAPOKBÓL

Világgazdaság: Kevés volt a jegybanki tartalék az éven belüli devizatörlesztésekre

Elismerte a Magyar Nemzeti Bank, hogy kevés volt a magyar devizatartalék, és  többek között ez vezetett az IMF-féle mentõcsomaghoz - írja a  Világgazdaság.
A lap hétfõi számában megjelent írás szerint az úgynevezett Guidotti-szabálynak nem felelt meg a jegybanki tartalék szintje,  amely azt mondja ki, hogy a tartaléknak el kell érnie az éven belüli  kötelezettségek értékét. Ezen kívül még több meghatározás is van,  azok szempontjából viszont megfelelõ volt a tartalék értéke.
A jegybanknál a lapnak elmondták: 2007 második felétõl az ország  és ezen belül is elsõsorban a bankok adósságállományán belül a rövid  lejáratú adósság gyors ütemben növekedni kezdett, azaz a  Guidotti-szabály szerinti tartalékkövetelmény megnõtt.
Így, míg a jegybanki devizatartalékok szintje számos mutató  által jelzett értéknek megfelelt, a Guidotti-szabály által  indokolttól az elmúlt hónapokban már érdemben elmaradt. Többek  között ezért volt szükség az IMF-hitelkeretre.
A nemzetközi szervezetek által rendelkezésre bocsátott  hitelkerettel együtt viszont már megfelelnek minden tartalékolási  kritériumnak.

A jegybank a pénzügyi turbulencia miatt kialakult helyzetben  fontosnak tartja, hogy a nemzetközi intézményektõl felvett hitelek  segítségével a devizatartalékot a legszigorúbb szabályok által  indokoltnál is lényegesen magasabb szintre emelje – fûzte hozzá az MNB. (MTI)

Magyar Nemzet: Szalmonellaszerû betegségek Dunántúlon

A szakhatóság vizsgálja, hogy van-e összefüggés az egymástól távol esõ  dunántúli településeken észlelt szalmonellaszerû megbetegedéseknek -  írja a Magyar Nemzet.
A lap hétfõi számában azt írja, már több mint 220-an fordultak a Dunántúlon orvoshoz szalmonellafertõzéses tünetekkel.
A lapban leírtak szerint másfél hete Nagyatádon egy iskolában  fedezték fel a fertõzést, majd Pécs, Rinyaszentkirály, Görgeteg és  Tab következett.
Mivel a betegek nagyrésze óvodás és iskolás gyermek, a közétkeztetést is ellenõrzik. (MTI)

Magyar Hírlap: Horváth Zsolt Csaba lehet a közlekedési miniszter

A Nemzeti Közlekedési Hatóság mostani elnökét, Horváth Zsolt Csabát bízhatja  meg Gyurcsány Ferenc kormányfõ a közlekedési, hírközlési és  energiaügyi miniszteri teendõk ellátásával – értesült a Magyar  Hírlap.
A lap hétfõi számában azt írják: nehezen talált jelöltet Gyurcsány Ferenc a posztra. Korábbi hírek szerint a kormányfõ vezetõ  szocialista politikusokat is megkeresett, ugyanígy szóba kerül a  szaktárca jelenlegi államtitkárainak, Puch Lászlónak és Csepi  Lajosnak a neve is. 
A még hivatalban lévõ Szabó Pál a Monorierdõnél bekövetkezett  tragikus vasúti baleset után nyújtotta be lemondását, és a kormányfõ  azt elfogadta.
Horváth Zsolt Csaba már volt közlekedési helyettes államtitkár a  Kóka János által vezetett Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban  2005 júniusa és 2006 júniusa között. Pályáját a Malévnál kezdte, ott  1997 és 2001 között osztályvezetõi és igazgatói munkakörben  dolgozott.
Államtitkári kinevezése elõtt a BILK Kombiterminál Rt. elnöke,  valamint a MÁV árufuvarozási üzletágának kereskedelmi igazgatója volt. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.