Szakszervezeti demonstráció a Dunaferr létszámleépítése miatt az orosz nagykövetség előtt

Az ISD Dunaferrnél eddig bejelentett 800 fős leépítést a szakszervezet szerint újabbak követik, Dunaújváros azonban nem akar Ózd vagy Diósgyőr sorsára jutni, ezért tiltakoznak a tulajdonos döntése ellen - jelentette ki Mucsi Zoltán, a Dunai Vasmű Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke szerdán, az orosz nagykövetség előtt tartott demonstráción Budapesten.

A szervezők azért választották ezt a helyszínt, mert a Dunaferr fő tulajdonosa az orosz állami fejlesztési bank, a Vnyesekonombank, amelynek felügyelőbizottsági elnöke a mindenkori elnök, most Vlagyimir Putyin - tette hozzá a szakszervezeti vezető.

A demonstráció a munkás gyászinduló - orosz nyelvű - lejátszásával indult, a mintegy 100 főnyi demonstráló a Vasas Szakszervezet és az MSZOSZ zászlai alatt sorakozott fel.

A tulajdonos december elejére bezárná a Lőrinci Meleghengerművet, ez közel 300 munkahely elvesztésével járna, Dunaújvárosban pedig mintegy 600 munkavállalót szerveznének ki az alvállalkozókhoz. Mucsi Zoltán elmondta: szerdán értesült egy újabb 300 fős leépítési tervről, és arról is, hogy a tulajdonos jövőre leállítaná a teljes "melegsort": a kokszolót, a nagykohókat és az acélművet. Ezzel a jelenlegi 7 ezres létszám megfeleződne.

Van másik út is - hangoztatta a szakszervezeti elnök. Azt akarják elérni, hogy a bankárok és jogászok által végzett átvilágítás helyett kohász szakértők mérjék fel a cég helyzetét, mert úgy vélik, a mostani döntések hátterében álló tényeket a döntéshozók nem ismerik, illetve az eddigi intézkedések - a nyilatkozatokból kikövetkeztethetően - hamis alapokon állnak, az eredmény pedig az, hogy elveszik a munkát az alkalmazottaktól.

Borbély Zoltán, a Dunaferr Központi Üzemi Tanácsának elnöke a korábbi, évi tízmilliárdos nagyságrendű nyereséget és a vezetők rossz döntései miatti - hasonló nagyságrendű - veszteségeket vette számba. Szabó Lajos, a Lőrinci Meleghengermű Üzemi Tanácsának elnöke pedig a megrendelések növekedését, a kereslet bővülését emelte ki.

A demonstráció végén a részvevők elénekelték a Himnuszt.

Az orosz tulajdonú svájci Carbofer csoport 2010 elején vásárolta meg az ukrán Donbass Ipari Szövetségtől (ISD) a Dunaferr többségi tulajdonjogát. A magyar Céginformáció adatai szerint a Dunaferr meghatározó tulajdonosa 2007-től a ciprusi bejegyzésű Steelhold Limited. A cég részvénytőkéje 5.345.904 darab, egyenként 5.091 forint névértékű papírból áll. A cégjegyzékben szereplő 2011. évi mérleg 272 milliárd forint nettó árbevétel mellett 22 milliárd mérleg szerinti veszteséget tartalmaz. Egy évvel korábban - 2010-ben - a nettó árbevétel 230 milliárd, a mérleg szerinti veszteség pedig 10 milliárd forint volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.