Szakály már tavaly is idegenrendészeti eljárásról beszélt

2013 márciusában egy konferencián a Veritas Kutatóintézet vezetője idegenrendészeti eljárásról beszélt az 1941-es deportálások kapcsán. A csütörtök esti Egyenes Beszédben be is mutatták a konferenciáról készült felvételt.

Gellért Ádám az ATV Egyenes Beszéd című műsorában szerdán elmondta, hogy Szakály Sándorral már vitatkozott 2013 márciusában egy nyilvános fórumon egy Horthy-rendezvényen, ahol a történész ugyanannak a nézetének adott hangot, amely az utóbbi napokban komoly botrányt váltott ki - írja az ATV.hu.

Mint ismeretes, Szakály az MTI-nek nyilatkozva utalt arra, hogy a történészek közül többen úgy ítélik meg, 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de véleménye szerint ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki.

Szakály az ATV Szabad Szemmel című műsorában vasárnap este megkövette azokat, akiket megsértett, de elmondta, hogy nem mond le. Azt is mondta: lehet, hogy tévedett. A 2013-as konferencián készült felvételt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában csütörtök este be is mutatták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.