Szabó Mihály volt rendőrezredes a közterület-felügyelet új igazgatója

Mától Szabó Mihály, az ORFK nyugalmazott ezredese tölti be a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatói feladatait. Az exrendőr párbeszédet és hatékony fellépést ígér.

Beiktatták a Fővárosi Közterület-felügyelet új igazgatóját, Szabó Mihály nyugalmazott rendőrezredest, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) korábbi bűnmegelőzési főosztályvezetőjét. Az új igazgató 2008 decemberéig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tanácsadója volt a Gönczöl Katalin vezette szakállamtitkárságon. Határozatlan időre, április elsejétől szóló megbízatását két eredménytelen forduló után, pályázat útján nyerte el.

Szabó Mihály a Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi, majd a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi szakán szerzett diplomát. Különböző beosztásokban dolgozott a jászberényi rendőrkapitányságon, a Pest megyei és a Budapesti Rendőr- főkapitányságon, valamint az ORFK-n. Eddigi munkája során szakmai jártasságot szerzett a bűnügyek felderítésében, nyomozásában, vizsgálatában, különös tekintettel a gazdasági bűncselekményekre. Helyszíni parancsnokként a ’90-es években rendszeresen részt vett a közterületi rendezvények biztosításában Budapesten.

Az új fő közterület-felügyelő szorosabb együttműködést szeretne kialakítani a lakossággal. Célkitűzése, hogy Budapest utcáit, épületeit megtisztítsák a falfirkázóktól, emellett szeretne fellépni a tisztább környezetért, s visszaszorítaná az engedély nélküli kereskedést és a köztisztasággal kapcsolatos szabálysértéseket.

Szabó Mihály szerint a közterület-felügyelet intézménye alkalmas arra, hogy ezekre a problémákra gyorsan és hatékonyan reagáljon. Az igazgató kiemelt figyelmet szentel majd a kerületekkel való együttműködésre, a párbeszédhez, a rendszeres találkozókhoz pedig megfelelő fórumot szeretne kialakítani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.