Szabó Máté: Foglyul ejtették a devecseri romákat

Sérültek az állampolgári alapjogok az augusztus eleji devecseri romaellenes tüntetésen, mivel a rendezvény biztosítása során a rendőrség mulasztásokat követett el - ezt állapította meg az alapvető jogok biztosának vizsgálata.

Szabó Máté ombudsman hivatala a távirati irodához kedden eljuttatott közleményében azt írta: az alapvető jogok biztosa azt követően indított hivatalból vizsgálatot, és kért részletes tájékoztatást az országos rendőrfőkapitánytól, hogy Kállai Ernő, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes felhívta a figyelmét arra, egy parlamenti párt és több nemzeti radikális szervezet által a Veszprém megyei kisvárosban augusztus 5-én tartott közös demonstrációját verbális és fizikai erőszak kísérte, több esetben bűncselekmény gyanúja is felmerült.

A Jobbik és több jobboldali radikális szervezet "a jogos magyar önvédelemért" tartott demonstrációján a halálbüntetés visszaállítását követelték. Az MTI akkori beszámolója szerint Devecser utcáin vonulva megálltak annál a háznál, ahol a rendezvényre ürügyet adó vita és verekedés július végén kirobbant. A rendőrség a felvonulók útvonalát kordonnal biztosította, amelyet a tüntetők többször megpróbálták átlépni; egy alkalommal dobálásba keveredtek a helyiekkel, eközben Ferenczi Gábor, a Jobbik Veszprém megyei parlamenti képviselője megsérült a homlokán, valamint az LMP egyik aktivistáját vállon dobták egy betondarabbal.

Az ombudsman a vizsgálati jelentését összegző közleményében rámutatott, hogy a bűncselekmény tényének megállapítása a rendőrség és a bíróság feladata, ugyanakkor rámutatott, a törvény alapján nemcsak akkor lehet feloszlatni egy tüntetést, ha az elveszíti békés jellegét vagy annak során valamilyen bűncselekmény történik, hanem akkor is, ha mások jogai sérülnek.

A vizsgálat megállapítása szerint ez történt Devecserben is, amikor a demonstrálók vonulásának útvonalán lakó romák "foglyul ejtett közönségként" nem tudták elkerülni a rendezvényen elhangzó, őket súlyosan sértő, megbélyegző és megfélemlítő, gyűlölet szítására alkalmas kijelentések végighallgatását, és ez sértette az emberi méltósághoz való jogukat, és a rendőrség elsősorban akkor hibázott, amikor mindezt nem észlelte, nem vizsgálta.

"Emellett az is lényeges, hogy az egyes résztvevők békés célú gyülekezéshez való joga önmagában nem szűnik meg azáltal, hogy mások akár büntetendő módon lépnek fel. Devecserben volt például kődobálás, a rendezvény összképe azonban nem vált erőszakossá, így ez alapján mérlegelhető volt a feloszlatás" - olvasható a közleményben. Szabó Máté megállítása szerint a rendőrség a rendezvény biztosítása során a szervezőkkel való kommunikáció eszközét nem alkalmazta, ezzel nem tudta kellően elősegíteni sem a gyülekezési jog gyakorlását, sem pedig mások jogai sérelmének megelőzését, az egyetlen kirendelt rendbiztos pedig a konfliktus idején nem volt a helyszínen.

Az országgyűlési biztos megállapításai szerint a devecseri tüntetés biztosítása során sérültek az alapjogok, ezért a rendőrségnek le kell vonnia a tanulságokat, a jövőben különös körültekintéssel kell eljárnia, nemcsak a gyülekezési jogukat gyakorlók, hanem a rendezvénnyel érintett személyek alapvető jogainak védelmében is, ezért felkérte az országos rendőrfőkapitányt: a jövőben a biztosítás parancsnokai intézkedjenek, ha egy rendezvény mások jogainak sérelmével jár, valamint a korábbi tapasztalatok alapján tekintsék át a rendbiztosok működésére vonatkozó szabályokat.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet vezetői  augusztus elején, néhány nappal a devecseri tüntetés után az országos rendőrfőkapitánynak címzett nyílt levelükben jogsértőnek és elfogadhatatlannak nevezték, hogy a rendőrség akkor sem avatkozott közbe, amikor erőszakossá vált a jobboldali radikális szervezetek által megtartott demonstráció, míg a szélsőséges romaellenes megnyilvánulások ellen tiltakozva több mint kétezer ember által aláírt petíciót adott át az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat a belügyi tárca képviselőjének.

Hatala József országos főkapitány tényfeltáró vizsgálatot rendelt el a devecseri rendőri biztosítással kapcsolatban. Tasnádi László, a belügyminiszter kabinetfőnöke a jogvédő szervezetek elnökeinek küldött, szeptember végén szignált válaszlevelében azt írta: a rendőrség szerint a devecseri romaellenes tüntetés nem vesztette el békés jellegét, a demonstrálók közül mindössze néhány résztvevő követett el bűncselekményt, akikkel szemben eljártak, így nem volt ok feloszlatni a megmozdulást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.