Szabó Tímea és Karácsony Gergely a PM két új társelnöke

Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt választotta a párt társelnökeivé a Párbeszéd Magyarországért (PM) tisztújító taggyűlése vasárnap Budapesten – erről az esemény közben tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Szabó Tímea azt is bejelentette, a résztvevők elfogadtak egy olyan határozatot is, amelyik alapján önállóságukat megőrizve, de az Együtt-tel közösen akarnak indulni az önkormányzati választásokon. Szabó Tímea eddig is társelnök volt, Karácsony Gergely pedig az időközben EP-képviselővé választott Jávor Benedek helyét vette át.

Szabó Tímea egyúttal bemutatta a párt két, már megválasztott elnökségi tagját, Szabó Rebekát és Erőss Gábort, hozzátéve, hogy a nap folyamán két további elnökségi tagot is megválasztanak majd.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.