Szabálytalanságokat talált az ÁSZ a Miskolci Egyetemen

A Miskolci Egyetem belső kontrollrendszere 2009 és 2012 között csak részben felelt meg a jogszabályi előírásoknak, nem megfelelő kialakítása és működtetése szabálytalanságokat okozott a pénzügyi és vagyongazdálkodás területén - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely csütörtökön hozta nyilvánosságra az intézmény gazdálkodásának ellenőrzéséről szóló jelentését.
Az ÁSZ július végén jelentette be, hogy "első lépcsőben" nyolc felsőoktatási intézmény 2009 és 2012 közötti gazdálkodását vizsgálta. Akkor a veszprémi központú Pannon Egyetemet és a Szolnoki Főiskolát, legutóbb pedig a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolát és a Magyar Képzőművészeti Egyetemet érintő vizsgálat eredményeit hozták nyilvánosságra.

A számvevőszék csütörtökön azt közölte: a Miskolci Egyetemen a vizsgált időszakban műszaki, gépészmérnöki, informatikai, állam- és jogtudományi, gazdaságtudományi, bölcsésztudományi, egészségügyi, valamint zeneművészeti képzés zajlott. Az intézményben 2009 és 2012 között a hallgatói létszám csaknem 12 százalékkal esett vissza, 2012-ben 12 278 diákot oktattak.

Az ÁSZ jelentése szerint a kiadások összege az ellenőrzött időszakban 57,1 milliárd forint volt, ehhez 28,3 milliárd forintnyi költségvetési támogatást kapott az intézmény. Az egyetem jelentős beruházásokat és felújításokat hajtott végre, vagyona négy év alatt több mint 50 százalékkal gyarapodott.

Kitértek arra is, hogy a miskolci felsőoktatási intézményben a kiadások - az ellenőrzött időszakban - 7,8 százalékkal, a bevételek 2,7 százalékkal emelkedtek. A bevételeken belül a költségvetési támogatás 24 százalékos csökkenését a saját bevételek 24,5 százalékos növekedése, valamint az előző évek előirányzat-maradványainak felhasználása ellensúlyozta.

Az egyetem pénzügyi pozíciója romlott, eladósodási és likviditási mutatói is kedvezőtlenül változtak - írta az ÁSZ, hozzátéve: a pénzügyi gazdálkodás területén az ellenőrzött időszakban nem volt szabályszerű a megbízási díjak kifizetése, a dologi és a felhalmozási kiadások előirányzatának felhasználása, továbbá a működési bevételek beszedése.

"Az ellenőrzés a rendszeres és nem rendszeres személyi juttatások teljesítésénél, az intézményi térítési díjak, költségtérítések elszámolásánál, a felhalmozási bevételeknél, valamint a hazai forrásból finanszírozott projektek elszámolásánál tárt fel kockázatot", emellett a hallgatói költségtérítéseket nem a Magyar Államkincstárnál vezetett számlán kezelték - áll a jelentésben.

Megállapították, az egyetem a vagyonelemek kimutatása során - egyes mérlegtételek bemutatása kivételével - betartotta a jogszabályokban és a belső szabályozásokban előírtakat.

Az Állami Számvevőszék közölte, hogy a feltárt hiányosságok kijavítása érdekében az emberi erőforrások miniszterének és az intézmény rektorának fogalmaztak meg javaslatokat, és ezek alapján intézkedési tervet kell készíteni. Az intézkedések végrehajtását pedig utóellenőrzés során értékelhetik - jegyezték meg.

Utaltak arra, az összes állami és egyházi fenntartású felsőoktatási intézményt érintő, 2009 és 2012 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzések célja annak megállapítása, hogy szabályos volt-e az intézmények pénzügyi és vagyongazdálkodása, a jogszabályi előírásoknak megfelelően működött-e belső kontrollrendszerük, az illetékes minisztérium szabályszerűen gyakorolta-e fenntartói és ágazati irányítói jogosultságait. Az ÁSZ a jelentéseket ütemezetten hozza nyilvánosságra.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.